NB I: megússza-e az egyetlen veretlen vendég a DVTK Stadiont?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.19. 11:51
null
Georges Griffiths (jobbra) és a diósgyőriek a Videoton ellen bizonyíthatnak (Fotó: Veres Viktor)
DVTK–Videoton és Újpest–Lombard Pápa találkozóval fejeződik be a labdarúgó NB I 24. fordulója – azaz pályán a listavezető, az egyik kiesőjelölt, illetve a két csapat, amely a tavasszal még nyeretlen. Érdekességek a vasárnapi meccsek elé.

 

DIÓSGYŐRI VTK–VIDEOTON FC

♦ A két csapat eddig 57 alkalommal mérkőzött meg a magyar élvonalban. A házigazda DVTK szempontjából 17–9–31 az összmérleg.

♦ A Videoton legutóbb 2012 tavaszán tudott győzni Diósgyőrben, azóta két hazai siker (egyszer a bajnokságban, egyszer a Magyar Kupában), valamint egy döntetlen a mérleg.

♦ A Videoton a tavaszi tabella második helyén áll, a Ferencváros mellett már csak a listavezető őrzi 2015-ös veretlenségét (4–2–0-s mutató).

♦ A DVTK még nyeretlen a tavasszal (0–3–3), a diósgyőrieken kívül már csak az Újpestre igaz ez.

A VASÁRNAPI HARMADIK FÉLIDŐ TARTALMÁBÓL
• Az NB I 24. fordulójának mérkőzései közül kiemelt figyelmet kap a Haladás–Ferencváros és a DVSC–Paks találkozó, és természetesen részletesen foglalkozunk az Újpesttel, valamint a DVTK–Videoton rangadóval is
• A Sport2-n vasárnap 20.30-kor kezdődő műsor vendége lesz többek között Pölöskei Zsolt, az MTK támadója, Lévai Balázs televíziós műsorvezető, és reményeink szerint elfogadja meghívásunkat Lencse László, a Puskás Akadémia mesterhármast jegyző csatára
• Az események elemzésében Nyilasi Tibor és László Csaba segít a nézőknek
• A két műsorvezető ezúttal Lipcsei Betta és Molnár Mátyás lesz

♦ A Videoton tizenkettes bajnoki veretlenségi sorozattal nyomul, legutóbb 2014. október 19-én, a DVSC-től kapott ki. Ez a második leghosszabb aktív veretlenségi széria az élvonalban.

♦ Az NB I-ben egyedül a Videoton őrzi még az idegenbeli veretlenségét a 2014–2015-ös szezonban – minden más csapat már legalább háromszor kikapott vendégként. A Vidi szóban forgó sorozata az előző bajnokságból húzódott át, és tizennégy mérkőzést számlál – a széria több mint egy éve tart (2014. április 5-én a KTE győzte le 3–1-re a fehérváriakat).

♦ A Videoton szerezte idegenben a legtöbb gólt (19) a 2014–2015-ös kiírásban, illetve messze a legkevesebbet (3) kapta.

♦ A vidi.hu statisztikái szerint a Videoton kapta holtversenyben a legkevesebb gólt az összes európai élvonalbeli bajnokságot figyelembe véve a 2014–2015-ös idényben. A magyar éllovas és a bosnyák Zrinjski nyolc-nyolc kapott gólnál jár.

ÚJPEST FC–LOMBARD PÁPA

♦ Kiegyenlített a két csapat NB I-es örökmérlege: tizenöt bajnokit játszottak egymással, az Újpest felé billen a mérleg nyelve (7–2–6). A Pápa 2009-ben (0–3) és 2011-ben (0–1) is győzött a Megyeri úton.

♦ Az NB I gólszegénységi listáján előkelő helyen szerepel mindkét csapat. Az Újpest mérkőzésein csupán 1.74 gól esik átlagban (ez a legrosszabb az élvonalban), a Lombardéin 2.09 (ez a 14. mutató).

♦ Az Újpest 9. az NB I hazai rangsorában (5–3–3), a Lombard 15. az idegenbelin (1–2–8).

♦ A lilák az utolsó helyen állnak a tavaszi tabellán (0–2–4 – összesen két nyeretlen csapat maradt a forduló előtt, az Újpest és a DVTK), a Lombard pedig a 14. helyen (1–1–4). Mindkét csapat csak háromszor talált be a tavaszi idényben.

♦ Az Újpesté az NB I leghosszabb aktív nyeretlenségi sorozata – egyszer sem szerzett három pontot a legutóbbi hét bajnokiján. A szezonrekord (Honvéd – 14 mérkőzés) azért nagyon messze van. Érdekesség, hogy a mezőnyből már hét csapatnak (Honvéd, Dunaújváros, Lombard, Pécs, Puskás Akadémia, Haladás, Újpest) volt hetes vagy hosszabb nyeretlenségi sorozata.

LABDARÚGÓ NB I, 24. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezető
Április 17., péntek
19.00
Nyíregyháza Spartacus–Kecskeméti TE 1–1 Farkas Ádám
Április 18., szombat
14.00
MTK Budapest–Győri ETO FC 2–1 Solymosi Péter
16.00
Szombathelyi Haladás–Ferencváros 0–3
Szabó Zsolt
18.30
Pécsi MFC–Budapest Honvéd 2–1
Bognár Tamás
18.30
Dunaújváros PASE–Puskás Akadémia FC 2–3
Fábián Mihály
18.30
Debreceni VSC–Paksi FC 2–0
Pintér Csaba
Április 19., vasárnap
14.00
Diósgyőri VTK–Videoton FC (Duna World)
Iványi Zoltán
18.30
Újpest FC–Lombard Pápa (Sport2)
Erdős József
A bajnokság állását itt tekintheti meg!
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 23 18 4 1 54–8 +46 58
2. Ferencvárosi TC 24 15 5 4 39–16 +23 50
3. MTK Budapest 24 16 1 7 35–22 +13 49
4. DVSC-Teva 24 13 6 5 32–15 +17 45
5. Paksi FC 24 11 7 6 36–24 +12 40
6. Kecskeméti TE 24 10 6 8 29–28 +1 36
7. Diósgyőri VTK 23 9 8 6 33–28 +5 35
8. Puskás Akadémia FC 24 9 5 10 26–28 –2 32
9. Újpest FC 23 7 9 7 19–21 –2 30
10. Győri ETO FC 24 7 8 9 33–32 +1 29
11. Nyíregyháza Spartacus FC 24 7 5 12 25–36 –11 26
12. Pécsi MFC 24 5 6 13 24–41 –17 21
13. Budapest Honvéd 24 4 7 13 20–33 –13 19
14. Szombathelyi Haladás 24 5 3 16 15–41 –26 18
15. Lombard Pápa FC 23 4 6 13 11–37 –26 18
16. Dunaújváros PASE 24 4 6 14 20–41 –21 17
* Dunaújváros PASE csapatától 1 pont levonva
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik