NB I: megtudtuk, honnan ered a nagy Zete–Fradi-barátság

Vágólapra másolva!
2019.09.23. 10:21
Sokáig vezetett a Ferencváros ellen a Zalaegerszeg, de a vendégek két cserejátékosuk révén fordítani tudtak (1–2) a labdarúgó NB I 2. fordulójának most bepótolt mérkőzésén. A találkozón telt ház volt, több mint 10 ezer szurkoló teremtett remek hangulatot a legnagyobb egyetértésben, hiszen a zalaegerszegiek és a fradisták jó barátságban vannak egymással. A mérkőzés előtt megpróbáltunk utánajárni, hogy miért.

Egy 40 éve meccsre járó zalaegerszegi szurkoló szerint, bár már korábban is jó kapcsolatot ápoltak egymással fradista és zalaegerszegi csoportok, akkor lett a barátság nyilvános az összes szimpatizáns között, amikor 1990-ben a Ferencváros a ZTE stadionjában játszotta le a belga Royal Antwerp elleni UEFA-kupa-mérkőzését. A zöld-fehérek vezetőedzője ekkor Nyilasi Tibor volt: a gól nélküli első mérkőzés után Zalaegerszegen sem született gól a rendes játékidőben, hosszabbításban aztán 3–1-re nyert az FTC, és továbbjutott. A találkozót 19 ezer néző tekintette meg a helyszínen.

Nézze meg a további véleményeket az NSO Tv videójában a nagy Zete–Fradi-barátságról!

Sokkal jobbak voltunk a Fradinál – Stieber

NB I
2. FORDULÓ (ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS)
Zalaegerszegi TE FC–Ferencváros 1–2
(Ikoba 44., ill. Leandro 88., Nguen 92.)
Zalaegerszeg,
ZTE Aréna, 10 655 néző. Vezette: Solymosi

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2019–2020, 2. FORDULÓ
AUGUSZTUS 10., SZOMBATHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Kaposvári Rákóczi FC–Mezőkövesd Zsóry FC 1–2Kaposvár, Rákóczi StadionBerke Balázs
2950
Diósgyőri VTK–Újpest FC 1–2Miskolc, DVTK Stadion
Farkas Ádám
6518
AUGUSZTUS 11., VASÁRNAP
Debreceni VSC–Kisvárda 4–1Debrecen, Nagyerdei StadionAndó-Szabó Sándor
4540
Paksi FC–Bp. Honvéd 3–1
Paks, Városi StadionKarakó Ferenc
2311
Puskás Akadémia FC–Mol Fehérvár FC 0–2
Felcsút, Pancho ArénaKassai Viktor
1712
Zalaegerszeg–Ferencváros 1–2
Zalaegerszeg, ZTE ArénaSolymosi Péter
10 655
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Mol Fehérvár FC 6 6 17–3 +14 18
2. Mezőkövesd Zsóry FC 6 5 1 9–4 +5 15
3. Ferencvárosi TC 5 4 1 9–5 +4 12
4. Puskás Akadémia FC 6 3 1 2 10–6 +4 10
5. Debreceni VSC 5 3 2 12–9 +3 9
6. Kisvárda 6 3 3 8–10 –2 9
7. Újpest FC 6 2 1 3 9–12 –3 7
8. Paksi FC 6 2 1 3 6–9 –3 7
9. Diósgyőri VTK 6 2 4 5–12 –7 6
10. Zalaegerszegi TE FC 6 1 1 4 8–8 0 4
11. Budapest Honvéd 6 1 5 8–14 –6 3
12. Kaposvári Rákóczi FC 6 1 5 4–13 –9 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik