NB I: Kosznovszky Márk Schön Szabolcs útját követné az MTK-nál

Vágólapra másolva!
2021.09.23. 12:36
null
Kosznovszky Márk (kékben) a Sényő elleni Magyar Kupa-mérkőzésen már gólt is szerzett (Fotó: mtkbudapest.hu)
A Parmától távozó korosztályos válogatott Kosznovszky Márk az MTK-nál szeretne előrelépni pályafutásában, s minél többet játszani az élvonalban, idővel azonban ismét légiósnak állna.     

 



Érdekes pályaív Kosznovszky Márké: májusban a Parma színeiben bemutatkozott a Serie A-ban, kilencven percet töltött a pályán a Sampdoria ellen, múlt héten szombaton pedig már a Sényőnek lőtt gólt a Magyar Kupában. Az MTK Budapest 19 éves középpályása a bizonytalan helyett a biztosat választotta, visszatért nevelőklubjához, ám az NB I-ből szeretne ismét külföldre szerződni.

 „Miután májusban bemutatkoztam a Serie A-ban, nem hittem volna, hogy néhány hónappal később hazatérek – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak az MTK korosztályos válogatott labdarúgója. – A Parmánál a kiesés után lecserélték a vezérkart, a sportigazgatót és a vezetőedzőt, s nem tudták megmondani, melyik fiatallal számolnak az első keretben, melyikkel nem. Úgy voltam vele, ha nem garantálják, hogy a felnőttekkel készülhetek, nem érdemes maradnom, ezért a klubváltás mellett döntöttem. Ínyemre lett volna, ha külföldön folytathatom, de a felkészülés kezdetéig nem kaptam olyan ajánlatot, amelyre szívesen rábólintottam volna. Itthonról az MTK keresett, s mivel az NB I-es csapatok többségével ellentétben sok fiatalnak megadja a lehetőséget, hazatértem nevelőegyüttesemhez. Szeretnék olyan utat bejárni, mint Schön Szabolcs, aki hozzám hasonlóan külföldről tért vissza, s neki sikerült előrelépnie pályafutásában.”     

A fiatal játékos könnyen megbirkózott a beilleszkedéssel, hiszen több ismerőse is tagja a kék-fehérek első keretének.

„Kata Mihállyal gyerekkorom óta együtt játszottam, Vancsa Zalánnal pedig együtt voltunk akadémisták. Az öltözőben Haraszti Zsolt mellett ülök, aki sokat segít nekem. Giovanni Costantino vezetőedzővel is jó a kapcsolatom, olaszul szoktunk beszélni. Kemény munkát vár tőlem, s tudom, ha jól teljesítek, megkapom a lehetőséget.”     

A Sényő elleni Magyar Kupa-mérkőzésen bizonyította: a csapat hasznára lehet, gólt is szerzett, az NB I-es bemutatkozása azonban még várat magára.

„A felnőtteknél ez volt az első tétmeccsem, jó volt egy félidőt játszani. Amikor beálltam, már négy-nulla volt az állás a javunkra, de szerettem volna megragadni az alkalmat a bizonyításra, s úgy érzem, jól ment a játék – remek felhozó meccs volt. Amikor aláírtam, még úton voltak a papírjaim Olaszországból, hiányzott a játékengedélyem a nevezéshez. Az utóbbi időben nem voltam játékban, emiatt volt némi lemaradásom, az NB III-as tartalékcsapatban kaptam szerepet. A Paks ellen azonban már a cserepadon ülhettem, s mivel immár jó erőben érzem magam, az a célom, hogy minél hamarabb bemutatkozzak az élvonalban, illetve minél többet játsszak.”     

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik