Gólzáporos meccsen nyert a Kisvárda a Kaposvár ellen

Vágólapra másolva!
2020.02.08. 16:46
null
A Kisvárda ötször vette be a Kaposvár kapuját (Fotó: Pusztai Sándor/Kelet-Magyarország)
A Kisvárda fogadta a Kaposvárt az NB I 20. fordulójában, és míg az első félidőben a csapatok egy-egy találatot tudtak csak szerezni, a folytatásban mindkét fél szórta a gólokat, végül a Kisvárda 5–3-ra diadalmaskodott Tischler Patrik mesterhármasával.

Bódog Tamás jött, látott – és két nappal a bemutatása után máris meccselt.

A magyar élvonalban legutóbb csaknem két éve, még a diósgyőri csapatnál dolgozó, immár kisvárdai vezetőedző vagy hamar megismerte új állomáshelyének labdarúgóit, vagy valóban az alapján döntött a kezdő tizenegy kijelölésekor, amit első nyilatkozatában említett, vagyis a hétközi állapotfelmérést követően. A szerdán, Zalaegerszegen (1–1) bevetett csapathoz képest bekerült Bohdan Melnik, Cornel Ene, Sassá, valamint Kovácsréti Márk is.

Kaposvári oldalon Ádám Martin volt a legnagyobb hiányzó, de a somogyiak centere nem emiatt emlékszik majd erre a napra, hanem azért, mert gyermeke született. Mindenesetre a somogyiak nélküle is igyekeztek támadólag fellépni, s ez azért nem meglepő, mert helyzetéből adódóan a sereghajtónak egyetlen esélye maradt: győzelemmel életben tartani az egyre halványuló bennmaradási reményeket.

A hazaiak részéről Gheorghe Grozav előtt nyílt az első lehetőség (Bohdan Melnik beadását fejelte mellé) – a román válogatott támadótól november 30. óta várják a gólt, hiszen a csapat eredményességét jelentősen meghatározza a játéka. Az első félidő első felének legnagyobb lehetőségét pedig az Ádám Martin helyén futballozó Balázs Zsolt hagyta ki – ő a védők mögé beemelt labdát lőtte a léc fölé.

Dombó Dávidnak a meccs elején is volt egy merész kifutása, akkor elütötte a labdát a már lesen lévő kaposvári támadó elől. A következő ilyen megmozdulásával viszont bajba sodorta csapatát, csaknem a tizenhatos vonaláig kifutva öklözte ki a labdát, de röviden, olyannyira, hogy Hegedűs Dávid húsz méterről fejelhette azt az üresen maradó kapuba.

Gyorsan jött az egyenlítés, így elhalkult a lelátóról érkező „Ébresztő!” rigmus. Ha Grozavról azt írtuk, hogy tőle várják a gólt Várdán, akkor a jobbhátvédet játszó Melnikre ez aligha igaz, mindenesetre a védő és a gólpasszt jegyző Sassá meghálálta, hogy Bódog Tamás vezetőedző bízott bennük.

Aztán tovább folytatódhatott az üldözőverseny, hiszen a második félidő elején újra vezetéshez jutott a Kaposvár. Ismét egy rövid felszabadítás kellett hozzá, no meg egy remekül eltalált lövés. Fernando Viana fejelte ki a labdát a szöglet után, ami után Nagy János kapásból alighanem élete gólját szerezte.

Hazai oldalon cserékkel reagáltak a kaposvári gólra, és a második változtatás hamar meghozta az eredményét, hiszen Tischler Patrik fél perce lehetett a pályán, amikor az első labdaérintéséből fejesből egyenlített. A forduló előtti adatok alapján a mezőny három legkevésbé gólképes csapatából kettő tehát gólgazdag meccset játszott, és Tischler igazi remeklése csak ezután következett: a center hat perccel az első gólja után megduplázta góljai számát, s átvette a vezetést a Várda. Jegyezzük meg, a gól előtt Melnik oda-vissza megforgatta, és le is ültette Csiki Norbertet – jobbhátvédtől ritkán látható pengés megoldást láthattunk.

A gólparádénak még nem volt vége! Fodor Marcell – szemben a múlt heti, diósgyőri megmozdulásával – most a jó kapuba talált be (kellett hozzá Sassá könnyelműen átlépett labdája), két percre rá pedig Fernando Viana gyötörte be az általa elsőre a kapusba lőtt labdát.

A másodszor is hátrányba kerülő Kaposvár percekig a kisvárdai tizenhatosnál tartotta a labdát, de amikor a Kisvárda kiszabadult a nyomásból, sorra dolgozta ki a helyzeteit, és végül harmadik góljával a nyerő csereember, Tischler Patrik adta meg a kegyelemdöfést. 5–3

Bódog Tamás tehát jött, látott – és nyert!

De micsoda mérkőzésen!

ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

NB I, 2019–2020, 20. FORDULÓ
FEBRUÁR 8., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Mol Fehérvár FC–Mezőkövesd 2–1
Székesfehérvár, Mol Aréna SóstóSolymosi Péter
2716
Paks–Puskás Akadémia 0–2
Paks,Városi StadionPintér Csaba
1106
Kisvárda–Kaposvár 5–3
Kisvárda,Várkerti StadionCsonka Bence
1850
Bp. Honvéd–ZTE FC 2–0
Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionErdős József
2246
DVTK–DVSC 1–2
Miskolc, DVTK StadionIványi Zoltán
4802
Az Újpest–Ferencváros mérkőzést elhalasztották.
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 18 13 4 1 35–15 +20 43
2. Mol Fehérvár FC 20 12 4 4 35–19 +16 40
3. Mezőkövesd Zsóry FC 20 10 5 5 26–18 +8 35
4. Puskás Akadémia FC 20 8 7 5 31–23 +8 31
5. Budapest Honvéd 20 8 5 7 22–22 0 29
6. Debreceni VSC 19 8 3 8 32–32 0 27
7. Diósgyőri VTK 20 8 2 10 24–29 –5 26
8. Újpest FC 19 7 4 8 25–29 –4 25
9. Kisvárda 20 7 3 10 25–29 –4 24
10. Paksi FC 20 7 2 11 25–35 –10 23
11. Zalaegerszegi TE FC 20 4 6 10 25–30 –5 18
12. Kaposvári Rákóczi FC 20 3 1 16 19–43 –24 10

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik