NB I: két nyeretlen bajnoki? Tavaly május óta nem láttak ilyet a Fradinál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.09. 12:49
null
Az FTC békéscsabai győzelemmel kezdte a tavaszt – második csata szerdán (Fotó: Földi Imre)
Öt mérkőzéssel folytatódik a labdarúgó NB I 24. fordulója, amely kedden a Vasas–DVSC-Teva (0–0) találkozóval kezdődött. A listavezető Ferencváros a sereghajtó Békéscsabához látogat – a tavasszal már másodszor –, a Videoton Diósgyőrben vendégeskedik, az Újpest a Haladással csap össze Sopronban. A kiesés ellen küzdő Puskás Akadémia a hullámvölgyben levő Paksot fogadja, az MTK–Bp. Honvéd mérkőzést pedig Dunaújvárosba vitték. Statisztikák, érdekességek a 24. kör elé.

 

 

PUSKÁS AFC–PAKSI FC

♦ Biztatóan kezdett a téli szünet után a Puskás Akadémia FC, hiszen a tavaszi első fordulóban odahaza 1–0-ra legyőzte a DVTK-t, azóta viszont sorra kudarcok érik a csapatot: egymás után háromszor kikapott – jelenleg ez a leghosszabb aktív vereségsorozat az NB I-ben. És ez a PAFC évadbeli negatív rekordja, a felcsúti alakulat a 2015–2016-os szezonban korábban egyszer sem kapott ki egymás után háromszor.

♦ A Paks csak három bajnoki meccset játszott a tavasszal – az MTK elleni találkozóját fertőzésveszély miatt elhalasztották –, egyszer győzött, kétszer kikapott. Utóbbi hét mérkőzéséből csupán egyet sikerült megnyernie (Paks–Vasas 3–0).

♦ Pályaválasztóként egyáltalán nem remekel a Puskás AFC, előző nyolc hazai bajnokijából egyet nyert meg, hármat elvesztett, négyszer ikszelt. Ebben a szezonban otthon háromszor győzött, a Paks, a Vasas és a DVTK ellen is egyaránt 1–0-ra nyert.

♦ Vendégként 2–3–5 a Paks mérlege, míg otthon 24 pontot szerzett, idegenben csupán kilencet. Látogatóként négymeccses nyeretlenségi sorozatban van, legutóbb október 24-én, Békéscsabán győzött, kétgólos hátrányból fordított 3–2-re. Azóta idegenben előbb kétszer ikszelt, majd kétszer kikapott, vendégségben 329 perce nem szerzett gólt.

♦ A két csapat 2013 óta „randevúzik” egymással az NB I-ben, élvonalbeli bajnokin eddig hatszor találkoztak. Pakson háromszor győztek a Tolna megyeiek, a Puskás Akadémia pályaválasztásával viszont a felcsúti együttes veretlen: kétszer 1–0-ra győzött, egy meccsük 1–1-es döntetlenre végződött.

♦ A Paks már a Puskás Akadémia FC megalakulása előtt is játszott Felcsúton bajnoki meccset. A 2002–2003-as kiírásban a Felcsút SE és a Paksi SE is az NB III Duna-csoportjában szerepelt, felcsúti találkozójukon 2–0-ra a paksiak győztek. Két évvel később az akkor harmadosztálynak számító NB II Hummel-csoportjában a Felcsút végzett az 1., a Paks a 2. helyen, s bár a Fejér megyeiek tíz pontot vertek a paksiakra, felcsúti meccsüket a vendégek nyerték meg 1–0-ra. A következő szezonban – az NB I B megszűnése után – az NB II a bajnoki rendszer második vonalának számított, ebben a kiírásban a Paks lett az első a Nyugati csoportban, a Felcsút végzett a második helyen – ám ami nem változott: felcsúti összecsapásukat ismét a paksiak nyerték meg, ezúttal 3–2-re.

HALADÁS–ÚJPEST

♦ A tavaszi szezonban eddig felváltva győzött és veszített a Haladás, a szombathelyiek mindig egygólos különbséggel nyertek vagy kaptak ki: Kispesten 1–0-ra győztek, majd a Vasas otthonában 1–0-s vereséget szenvedtek, aztán pályaválasztóként (Sopronban) 2–1-re megverték a DVTK-t, majd vendégként (Felcsúton) 2–1-re kikaptak a Videotontól. A sort 3–2-es győzelemmel lehetne folytatni...

♦ A Haladás és az Újpest is épített ebben a szezonban tízmeccses veretlenségi sorozatot. A szombathelyiek remek szériáját október közepén a Ferencváros szakította meg, míg a lila-fehérek hasonlóan szép sorozata a múlt szombaton ért véget az MTK vendégeként elszenvedett vereséggel. Az Újpest közben nyeretlen szériába kezdett, utóbbi három bajnokiját nem tudta behúzni: kétszer ikszelt, majd kikapott az MTK-tól.

♦ A Haladás hazai mérlege 4–5–2, otthon csak a Ferencvárostól (0–2) és az Újpesttől (0–3) kapott ki, és még egyszer, a Honvéd ellen nem sikerült gólt szereznie (0–0). Pályaválasztóként négy meccs óta veretlen, a DVSC-vel és a Békéscsabával ikszelt, a PAFC-ot és a DVTK-t legyőzte.

♦ Az Újpest az ősz második felében remekül szerepelt idegenben, a paksi 1–0-s vereségét követően ötször lépett pályára látogatóként, négyszer győzött (többek között Szombathelyen), egyszer ikszelt. A tavaszi szezonban még csak egyszer játszott vendégségben: a Fáy utcában 2–1-re kikapott az MTK-tól. Utóbbi hat idegenbeli meccsén mindig szerzett gólt.

♦ A két csapatnak ez lesz a 116. egymás elleni bajnokija, a mérleg nyelve jócskán a fővárosiak felé billen: az újpestiek 70-szer győztek, a szombathelyiek 18-szor, 27 meccsük döntetlennel végződött. Előző négy bajnoki mérkőzésükből hármat a lila-fehérek nyertek meg (kétszer Szombathelyen győztek...), egy meccs iksz lett, a Haladás legutóbb 2014 márciusában verte meg az Újpestet, odahaza 1–0-ra.

BÉKÉSCSABA–FERENCVÁROS

♦ A sereghajtó Békéscsaba a tavaszi szezonban hat tétmérkőzésen lépett pályára: a Magyar Kupában a Kozármislenyt előbb legyőzte, majd a visszavágón ikszelt vele, a bajnokságban 1–1-et játszott a Videotonnal, 0–0-t az MTK-val, míg a Paksot 2–0-ra megverte, és csak egyszer kapott ki – éppen mostani ellenfelétől, a Ferencvárostól. Február 13-án is Békéscsabán mérkőzött meg a két csapat, Pintér Ádám góljával nyert 1–0-ra a Fradi.

♦ Pályaválasztóként a csabaiak szerezték a legkevesebb pontot az NB I-ben, mindössze nyolcat. A Videotont (2–0) és a Puskás Akadémiát (2–1) tudták legyőzni, a DVTK-val és az MTK-val ikszeltek, hétszer kikaptak. Tizenegy hazai fellépésük közül csak egyen (a Viditől) nem kaptak gólt.

♦ Erős túlzás lenne azt állítani, hogy az FTC hullámvölgyben van, de az tény, hogy ebben a kiírásban először fordult elő a zöld-fehérekkel, hogy egymás után két bajnokin nem tudtak győzni: másfél héttel ezelőtt kikaptak Kispesten, míg a múlt szombaton ikszeltek a DVTK-val. Legutóbb tavaly májusban volt kétmeccses nyeretlenségi „sorozatuk”, amikor egy hét alatt a Péccsel és a DVSC-vel játszottak döntetlent.

♦ Előző két bajnokiján összesen négy gólt szedett be a Fradi, ez azért tűnik soknak, mert előtte 21 forduló alatt nyolc gólt kapott.

♦ A Ferencváros idegenbeli mérlege 8–1–2, az MTK és a Honvéd vendégeként kapott ki, és még a PAFC otthonában vesztett pontokat (0–0).

♦ A két csapat 1974 ősze óta 56 bajnoki meccsen találkozott egymással, ezek közül 52 volt élvonalbeli és négy NB II-es. Az összesített mérleg: 29 FTC-győzelem, 14 döntetlen, 13 Békéscsaba-siker (csak az NB I-ben 25–14–13). Előző kilenc bajnokijukat a Ferencváros nyerte meg, a csabaiak legutóbb 2002 novemberében verték meg a Fradit, az Üllői úton 1–0-ra nyertek. Odahaza 1997 szeptembere óta képtelenek legyőzni a fővárosi zöld-fehéreket. A Békéscsabán lejátszott bajnokik mérlege: hat hazai győzelem, tíz döntetlen, tizenkét FTC-siker (kettő NB II-es meccsen).

DVTK–VIDEOTON

♦ Hatvan élvonalbeli mérkőzést vívtak meg eddig, az örökmérleg 17–9–34.

♦ A Diósgyőr 1998 és 2007 között minden hazai bajnokin legyőzte a fehérváriakat, akik viszont azóta hét miskolci NB I-es mérkőzésből ötször nyertek és csak egyszer kaptak ki. A DVTK legutóbb 2013-ban győzte le a Videotont.

♦ A két csapat legutóbbi tizenöt bajnokiján a mérleg 11–3–1 a Videoton javára billen.

♦ A Videoton hárommérkőzéses veretlenségi sorozatban van, a DVTK nem tudott nyerni legutóbbi két bajnokiján.

MTK–BP. HONVÉD

♦ A mérkőzés helyszíne Dunaújváros, nem szokványos választás – az MTK rengeteget játszik a tavasszal pályaválasztóként, ám most még az Illovszky-stadion albérletéből is tovább kellett állnia két mérkőzésre. Az MLSZ versenybizottsága kedden bólintott rá hivatalosan az újvárosi rendezésre.

♦ 186 első osztályú bajnoki mérkőzésen 87–45–54 a mérleg az MTK javára. A két csapat legutóbbi tíz bajnokija közül csak egyen (2015 júliusában) született kispesti siker.

♦ Az MTK 2007. október 1. (1–2) óta nem szenvedett vereséget pályaválasztóként a Honvédtól. A kék-fehéreknek vendéglátóként ez az egyetlen, Honvédtól elszenvedett veresége az elmúlt húsz évben.

♦ Az utóbbi húsz évben elsöprő az MTK fölénye, 38 mérkőzésen 23–9–6.

♦ Az MTK nem szenvedett vereséget legutóbbi három bajnokiján, a Honvéd a legutóbbi kettőn.

♦ Albérlet ide vagy oda, az MTK legutóbbi tizennégy, pályaválasztóként lejátszott bajnokiján 11–2–1-es mérleget mutat fel, egyetlen vereségét mumusától, a Haladástól szenvedte el.

24. FORDULÓ
Mérkőzés Játékvezető
Nézőszám
Március 8., kedd
18.00
Vasas–DVSC 0–0Németh Ádám
Március 9., szerda
16.00
Puskás Akadémia–Paks (Tv: M4 Sport)Karakó Ferenc
18.00
Békéscsaba–FerencvárosPintér Csaba
18.00
DVTK–VideotonSolymosi Péter
18.00
Haladás–ÚjpestIványi Zoltán
18.00MTK–Honvéd
Vad II István
A bajnokság állását itt nézheti meg!
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 23 18 2 3 47–12 +35 56
2. DVSC-Teva 24 10 9 5 39–25 +14 39
3. Videoton FC 23 12 1 10 26–22 +4 37
4. Újpest FC 23 9 9 5 31–23 +8 36
5. Szombathelyi Haladás 23 9 8 6 21–23 –2 35
6. MTK Budapest 22 9 7 6 27–22 +5 34
7. Paksi FC 22 9 6 7 27–23 +4 33
8. Budapest Honvéd 23 7 7 9 27–28 –1 28
9. Diósgyőri VTK 23 6 6 11 25–36 –11 24
10. Vasas FC 24 6 3 15 20–38 –18 21
11. Puskás Akadémia FC 23 4 7 12 26–38 –12 19
12. Békéscsaba Előre 23 4 5 14 20–46 –26 17
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik