NB I: két meccs, 1700 néző - a 7. kör negatív rekord közelében

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.23. 09:59
null
KTE–Győr meccs a pályán – a háttérben üres széksorok<br /> (Fotó: Korponai Tamás)
A labdarúgó NB I 7. köréből későbbre halasztott, és végül tegnap lejátszott két mérkőzés, a Paks–DVTK és a KTE–Győri ETO összecsapás után immár hivatalos a forduló teljes nézőszáma, 18 262-en látták a stadionokban a találkozókat, ami a második legalacsonyabb összeredmény a szezonban.

Szeptember 13-án a nagy esőzés miatt alkalmatlanná váló pályán az 58. percben, 1–1-es állásnál szakadt félbe a KTE–Győri ETO mérkőzés. Arra a meccsre 1213 drukker látogatott ki, míg a tegnapi újrajátszásra 922-en voltak kíváncsiak a helyszínen (ezúttal is egy-egy gólt lőttek a csapatok, 1–1-es döntetlennel zártak).

A Paks–DVTK (3–1) találkozót pedig a hivatalos adatok szerint 850 fizető néző tekintette meg.

Így összesen 18 262-en látták a 7. fordulót, ami 2283-as átlagnak felel meg meccsenként. Ezek a számok a 2014–2015-ös idény második legalacsonyabb összeredményét jelentik, az eddigi negatív csúcsot a 2. fordulóban jegyeztük fel, 17385 fizető nézővel. Ezen a héten azonban akár ennél is kevesebben lehetnek a stadionokban, miután a szervezett szurkolói csoportok – elsősorban a szurkolói regisztráció elleni tiltakozásul – országos bojkottot hirdetnek

LABDARÚGÓ NB I, 7. FORDULÓ

Időpont

Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Szeptember 12., péntek
19.00
Lombard Pápa–MTK Budapest 0–1
Vad II István
754
Szeptember 13., szombat
14.30
Debreceni VSC–Pécsi MFC 0–2Erdős József
2546
16.30
Budapest Honvéd–Szombathelyi Haladás 2–0Németh Ádám
800
18.30
Nyíregyháza Spartacus–Dunaújváros PASE 0–0 Bognár Tamás
2108
Szeptember 14., vasárnap
16.30
Videoton FC–Újpest FC 2–0
Iványi Zoltán
3200
18.30
Ferencváros–Puskás Akadémia 2–1Szabó Zsolt
7082
Október 22., csütörtök
18.00Kecskeméti TE–Győri ETO 1–1
Solymosi Péter
922
18.00
MVM-Paks–DVTK 3–1
Pintér Csaba
850
NB I-ES NÉZŐSZÁMOK
ÖsszesenÁtlagLegmagasabb nézőszám
1. forduló
20 4762 560
Nyíregyháza–DVSC-Teva: 4828
2. forduló
17 3852 173Újpest–DVTK: 3605
3. forduló 26 9693 371
FTC–Dunaújváros:7789
4. forduló
23 1272 890
Győri ETO–FTC: 7213
5. forduló
26 080
3 260
FTC–Nyíregyháza: 12 128
6. forduló
21 006
2 626
DVTK–DVSC-Teva: 5562
7. forduló
18 262
2 283FTC–PAFC: 7082
8. forduló
21 8332 729
Újpest–FTC: 8500
9. forduló
20 576
2 572
FTC–Haladás: 7118
10. forduló
19 8822 485
DVTK–FTC: 8625
11. forduló
21 707
2 713
FTC–PMFC: 6023

 

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 11 10 1 28–5 +23 30
2. MTK Budapest 11 9 2 17–10 +7 27
3. MVM Paks 11 6 4 1 20–8 +12 22
4. Diósgyőri VTK 11 6 3 2 17–12 +5 21
5. Ferencvárosi TC 11 6 1 4 16–10 +6 19
6. Újpest FC 11 4 6 1 9–5 +4 18
7. DVSC-Teva 11 4 3 4 12–9 +3 15
8. Puskás Akadémia FC 11 4 2 5 14–16 –2 14
9. Győri ETO FC 11 3 3 5 15–17 –2 12
10. Kecskeméti TE 11 3 3 5 11–14 –3 12
11. Budapest Honvéd 11 3 2 6 9–14 –5 11
12. Pécsi MFC 11 2 4 5 11–18 –7 10
13. Lombard Pápa FC 11 2 4 5 5–15 –10 10
14. Nyíregyháza Spartacus FC 11 2 2 7 8–16 –8 8
15. Szombathelyi Haladás 11 2 2 7 5–14 –9 8
16. Dunaújváros PASE 11 1 3 7 7–21 –14 5
A Dunaújváros PASE csapatától 1 pont levonva
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik