NB I: Kenesei Krisztián visszatért az MTK-hoz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.11. 12:53
Kenesei Krisztián, az NB III-as III. Kerületi TVE labdarúgója edzőként munkába állt az MTK-nál.

Az NB I-ben 11., utolsó előtti helyen álló MTK hivatalos honlapján jelentette be, hogy Kenesei Krisztián visszatér Hungária körútra.

„Elsősorban egyéni képzéseket tartok, U13-tól egészen a felnőttcsapatig bezárólag. Főként a támadókkal foglalkozom: befejezések, lövések, ziccerek, rúgótechnika, kinek mire van szüksége. Az első foglalkozáson már túl vagyunk, kifejezetten jól sikerült, bízom benne, hogy mindenkinek hasznára válik a képzés” – idézi az mtkbudapest.hu a 29-szeres válogatott támadót.

„Még aktív vagyok, a III. Kerületi TVE-ben játszom. Szerencsés vagyok, élvezem a játékot, igaz, edzem is rendesen, csupán egy meccset kellett kihagynom a szezonban, így negyven felett. A gyakorlások jellemzően délelőtt vannak, így délután részt tudok venni a Kerület edzésein. Abban maradtunk Polyák Balázzsal, hogy nyárig ez kvázi próbaidőszak, és ha beválik, folytatjuk.”

Kenesei Krisztián 1996 szeptemberében az MTK színeiben mutatkozott be a magyar élvonalban, s 2000-ig a kék-fehérek játékosaként ontotta a gólokat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik