CS. A. 2016.02.29 10:32 Frissítve: 2016.02.29 19:34

NB I: „Kell az erő, ha Böde típusú center jön szembe”

Baráth Botond, a Budapest Honvéd labdarúgója „élete gólját” szerezte a Ferencváros elleni szombati NB I-es mérkőzésen – a balhátvéd a jobb lábáról és az újpesti kezdetekről is mesélt a Nemzeti Sportnak.

Baráth Botond (jobbról a második) belőtte, kezdődhet az ünneplés (Fotó: Veres Viktor)

 

„Bal oldali védőként számít rám Marco Rossi, csak ugye jobblábas vagyok – mondta az FTC elleni 2–1-es győzelem egyik hőse, a nevezetes szombati gólját jobbal beágyúzó Baráth Botond a Nemzeti Sportnak. – A bal lábamat régen csak támaszkodásra használtam, sőt még a buszra is csak jobbal léptem fel. Azóta változott a helyzet, mert bár középső védőként érzem igazán jól magam, a kényszerposzt, no meg a belső motiváció miatt rengeteget gyakorolok a bal lábammal is. A sok edzés, erősítés rám is fér, nem vagyok ugyanis az a klasszikus hátvéd, mindössze nyolcvan kilót nyomok, s mit mondjak, ha Böde Dániel típusú, tankszerű, százkilós centereket próbálok megállítani, bizony kell hozzá erő. Pontosabban erővel nem mindig megy sokra az ember, hiszen ha a ferencvárosi játékos példájánál maradunk, szinte lehetetlen feltartóztatni, inkább gyorsasággal, rutinnal és helyezkedéssel kell túljárni az eszén. Szerencsére szombat este sikerült!”

Baráth Botond nyolc éve rúgja a labdát Kispesten, fél évvel a Magyar Futball Akadémia alapítása után került a XIX. kerületbe – korábban lila-fehérben futballozott.

„Az Újpestben játszottam, amikor az egyik U15-ös mérkőzésen Kispesten léptünk pályára bajnokin – emlékezett vissza. – A meccs után a Honvéd megkereste akkori klubomat, hogy szeretné, ha átigazolnék, s végül nyélbe is ütötték az üzletet. Vártam a soromra, tudtam, előbb-utóbb megkapom a lehetőséget az élvonalban, s így is történt. Húsz múltam, amikor a Diósgyőr elleni hazai bajnokin bemutatkoztam a Honvédban. Emlékszem, a sérülést szenvedő Marko Vidovics helyére álltam be, s jól mehetett a játék, hiszen ott ragadtam a csapatban. Azóta, vagyis három és fél éve élvezem is a bizalmat, s talán meg is hálálom. Ha már nem olyan hálás poszton szerepelek...”

A NEMZETI SPORT HÉTFŐI SZÁMÁBAN AZT IS ELOLVASHATJA, MIÉRT PERDÜLT TÁNCRA GÓLJA UTÁN A KISPESTI LABDARÚGÓ.

Baráth bombagólja a Ferencváros ellen

 

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.06.26 16:20:40

Labdarúgó NB I BOROS MIKLÓS

Boros Miklós erdélyi tudósítónk Rui Pedro játékát elemzi a kolozsvári tapasztalatok alapján.

2017.06.25 23:33:00

Labdarúgó NB I DLUSZTUS IMRE

NS-VÉLEMÉNY. Jugoszlávia utódállamaiban az a szokás, hogy a profi karriert befejező labdarúgók nagy része visszamegy az anyaegyesületébe utánpótlásedzőnek, hogy képezze a piacképes egyéniségek százait.

2017.06.25 00:22:50

Labdarúgó NB I MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Pedig itt lenne az ideje egy átfogó vizsgálatnak: hol tart a szakma a futballba zúdított pénzek nyomán.

2017.06.24 09:01:28

Labdarúgó NB I S. TÓTH JÁNOS

„Nincs az a csábító szirénhang, amiért kockára tennénk mindazt, amit évek munkájával felépítettünk Balmazújvárosban.”

2017.06.22 00:11:16

Labdarúgó NB I BORSI GERGELY

Hiába faragják az Újpest macedón légiósát, nem ül fel a provokációnak, inkább góllal törleszt.