Az Újpest mumusa ezúttal maga az Újpest volt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.21. 18:55
null
Két újpesti gól, két kecskeméti gólöröm (Fotó: Szabó Miklós)
A labdarúgó NB I tizenötödik fordulójának nyitó mérkőzésén az Újpest kétszer is betalált Kecskeméten, mégis kikapott 2–0-ra.

LABDARÚGÓ NB I
15. FORDULÓ

Kecskeméti TE–Újpesti FC 2–0 (Ojo 5. – öngól, Balogh B. 30. – öngól)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

A mumusához látogatott a hét bajnoki óta veretlen Újpest, ugyanis a fővárosi lilák még nem tudtak bajnokit nyerni a Széktói Stadionban „színtestvérük" ellen. Ez a mérkőzés sem a legjobban kezdődött a vendégek számára, az NB I-ben kezdőként először játszó (ez volt a második meccse a magyar élvonalban) Kim Ojo ugyanis egy bohózatba illő öngóllal (a kapu mellé szálló fejes után akkora vérhólyagot rúgott a labdába a csatár, hogy az beperdült kínjában a gólvonal mögé) hamar előnyhöz juttatta a KTE-t. 1–0!

Több sem kellett az ezúttal is öt védővel felálló kecskemétieknek, akik játszhatták kedvenc kontrafutballjukat, de az egy szem ék Bebeto ezúttal – Vladan Szavics távollétében – alig kapott használható labdát. Az újpesti támadások sem hordoztak magukban sok veszélyt, de Balogh Balázs közelről mégis a kapuba talált – csak éppen Balázs Zsolt beadása után Bebeto elől becsúszva saját hálóját zörgette meg a válogatott labdarúgó. 2–0!

Ritkán ilyen gólerős pedig az Újpest, bár az ilyenfajta eredményességről minden bizonnyal szívesen lemondtak volna...

Fejben, pontosabban fejjel próbáltak felállni a vendégek, hiszen két fejessel veszélyeztettek a szünet előtt, de Ojo és Enisz Bardhi próbálkozásait is hárította Tomás Tujvel.

A fordulás után ismét egy Ojo-fejes adott munkát Tujvelnek, a másik oldalon Kitl Miklós és Balázs rontott ziccert. A hajrá felé közeledve a hazaiak mestere, Bekő Balázs természetesen védelmét frissítette, míg Nebojsa Vignjevics bevetette a Loic Nego, Nebojsa Koszovics, Forró Gyula hármast.

Hiába tüntettek egyre ingerültebben a vendégszurkolók, ezen a péntek estén nem volt spiritusz a fővárosi lila-fehérekben, a mérkőzés negyedórájának percei méla unalomban csordogáltak – majd a ráadásban vígjátékba illő módon hagyott ki két helyzet az Újpest.

Megtört tehát az újpestiek szeptember óta húzódó élvonalbeli veretlenségi sorozata, ellenben a hazai közönségtől erre az idényre rúgott gól nélkül is győzelemmel búcsúzó KTE hasonló szériája immáron ötnél jár.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

NEHEZEN EMÉSZTHETŐ ÖNGÓLOK, DE NINCS PÁNIKHANGULAT ÚJPESTEN


Broadcast live streaming video on Ustream

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

„Nagy győzelmet arattunk. Nyilván kellett ehhez extra egyéni teljesítmény és pici szerencse is, de emellett kitettük szívünket-lelkünket a pályára, masszívak voltunk és jó kontrákat vezettünk. Az Újpest egy nagyon jó csapat és bár volt lehetőségeik, a szerencsével hadilábon álltak. A szurkolóink nagyon megérdemelték, hogy sikeresen zárjuk az őszi szezont hazai pályán és nagyon boldog vagyok, hogy a közönség és a csapat egymásra talált" – értékelte a mérkőzést a Sport Tv-nek Bekő Balázs, a Kecskemét vezetőedzője.

„Az első félidőben két szerencsétlen öngólt is vétettünk, de mentünk tovább, megpróbáltunk nem foglalkozni ezzel a két szituációval. Nem uraltuk a középpályát, néhány labdát, néhány rövid passzt eladtunk, szétesett a játékunk. A Kecskemét ezekből a hibáinkból élve tudott kontratámadásokat vezetni. Bár nekünk is megvoltak a helyzeteink, a gólok elmaradtak. Kim Ojónak remek fejjátéka van, erre a mérkőzésre is felkészült, voltak lehetőségei. De a második félidőben látható volt, hogy elfáradt. Ahogy jönnek egymás után a meccsek tapasztalatával sokat segíthet a csapatnak és reméljük a gólok is hamarosan érkeznek tőle" – mondta Nebojsa Vignjevics, az Újpest mestere.


LABDARÚGÓ NB I, 15. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezető
November 21., péntek
19.00 Kecskeméti TE–Újpesti FC 2–0Kassai Viktor
November 22., szombat
14.00
MTK Budapest–Diósgyőri VTK (Duna)
Szabó Zsolt
16.00
Dunaújváros PASE–MVM-PaksAndó-Szabó Sándor
16.00Puskás Akadémia FC–Szombathelyi Haladás (Sport1)Németh Ádám
18.00Nyíregyháza Spartacus–Pécsi MFC (Sport1)
Bognár Tamás
20.00Lombard Pápa–Budapest Honvéd (Sport1)Pintér Csaba
November 23., vasárnap
16.30Videoton–Ferencváros (M1)
Farkas Ádám
18.30Győri ETO FC–Debreceni VSC-Teva (Sport2)
Erdős József
A bajnokság állását itt tekintheti meg!
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 14 12 1 1 31–5 +26 37
2. MTK Budapest 14 11 3 21–11 +10 33
3. MVM Paks 14 7 5 2 23–10 +13 26
4. Diósgyőri VTK 14 7 5 2 23–17 +6 26
5. Újpest FC 15 6 7 2 14–10 +4 25
6. Ferencvárosi TC 14 7 3 4 21–14 +7 24
7. DVSC-Teva 14 6 4 4 18–11 +7 22
8. Kecskeméti TE 15 6 4 5 16–15 +1 22
9. Győri ETO FC 14 5 4 5 21–18 +3 19
10. Puskás Akadémia FC 14 4 3 7 16–20 –4 15
11. Lombard Pápa FC 14 3 4 7 7–21 –14 13
12. Nyíregyháza Spartacus FC 14 3 2 9 13–21 –8 11
13. Budapest Honvéd 14 3 2 9 11–19 –8 11
14. Pécsi MFC 14 2 4 8 14–26 –12 10
15. Dunaújváros PASE 14 2 4 8 13–28 –15 9
16. Szombathelyi Haladás 14 2 2 10 5–21 –16 8
Dunaújváros PASE: 1 pont levonva
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik