NB I: itt ragadtak a brazil légiós rokonai, ő pedig fogadalmat tett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.04.04. 13:27
null
Sassá (balra), itt még a megszokott hajviseletével (Fotó: Földi Imre)
A februárban érkezett családtagjainak már megvolt a repülőjegyük a hazaútra, ám a koronavírus-járvány miatt Magyarországon ragadtak, így aztán Sassá, az NB I-es Kisvárda brazil labdarúgója nincs egyedül ezekben a napokban.

 

„Ahogy fokozódott a járvány, a brazíliai járatokat törölték, így a szeretteim nem tudtak hazautazni – idézi a kisvardafc.hu Sassát. – Ez annyiban jó nekem, hogy velem vannak, és nem egyedül kell töltenem az időt ezekben a napokban, amikor mindenki karanténba zárkózott a házában. Én is csak akkor mozdulok ki, amikor elvégzem az edzésadagomat. Nem a legjobb egyedül róni a köröket, de ilyenkor eszembe jut a legutóbbi, Honvéd elleni meccsünk, amikor nagy győzelmet arattunk, és még gólt is szereztem. Úgyhogy van mibe kapaszkodnunk és van miért dolgoznunk.”

A brazil légiós, aki egyéni edzésterv alapján készül, a szokásosnál nagyobb hajjal rója a köröket a kisvárdai pályán.

„Elhatároztam, hogy stílust váltok, ez az új Sassá, amely sokkal szebb, mint a korábbi – tréfálkozott, majd így folytatta: – A viccet félretéve, eldöntöttem, csak akkor vágom le a hajamat, ha távozott közülünk a vírus.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik