NB I: íme, egy mutató, amelyben a Fradi csak a harmadik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.18. 19:07
null
Az első gól megszerzése utáni előny megtartása (Fotó: hlsz.hu)
A Hivatásos Labdarúgók Szervezete (HLSZ), statisztikai kimutatást készített arról, hogy az NB I-ben, mely csapatok a leghatékonyabbak, ha a megszerzett előny megőrzéséről van szó. Az eredmények némileg meglepőek, legalábbis, ami a rangsor elejét illeti, a sereghajtó ugyanis ebben az összevetésben is a Haladás lett – áll a HLSZ hivatalos honlapján.

 

A naiv szurkoló talán arra számítana, hogy a listavezető vagy a dobogós csapatok őrzik meg leghatékonyabban a megszerzett előnyt, ám nem így van, hiszen a bajnokság hatodik helyén álló MTK még nem vesztett mérkőzést ebben az idényben, amikor az adott meccsen az első gólt jegyezte.

A kék-fehérek a 21 bajnokijukon összesen 10 alkalommal szerezték az első gólt, s ebből nyolc győzelem mellett két döntetlent tudnak felmutatni, ami 87 százalékos hatékonyságot jelent.

A listavezető Ferencváros minden más csapatnál többször, 21-ből 17 alkalommal szerzett vezetést, de 13 győzelem mellett 3 döntetlen és egy vereség is becsúszott – erről Zsóri Dániel és a DVSC tudna bővebben mesélni. A zöld-fehérek a begyűjthető pontok 82.4 százalékával gyarapodtak, ami a harmadik helyet jelenti ezen a tabellán.

A második helyet sem valamely éllovas foglalja el, hanem a bajnokság 9. helyén álló Puskás Akadémia, amely nyolcszor szerezte meg a bajnokijain az első gólt, s ilyenkor az MTK-hoz hasonlóan nem szenvedett vereséget, hat győzelem mellett két döntetlent hozott ki a számukra kedvezően induló mérkőzésekből, ami 83.3 százalékos mutató.

A listavezető Ferencvárost üldöző Vidi a negyedik ebben az összevetésben: 14 alkalommal került előnybe, 11-szer győzött, s egy döntetlen mellett két vereséget gyűjtött, amikor előnybe került.

A rangsorban a bajnoki táblázaton is sereghajtó Haladás áll az utolsó helyen, a szombathelyiek mindössze négyszer találtak elsőként a kapuba, s két győzelem mellett két vereséget jegyeztek, ami 50 százalékos hatékonyságot jelent – ráadásul idegenben egyszer sem szerezték meg az első gólt.

A HLSZ rangsorolta a csapatokat az „ellenkező oldal”, vagyis a hátrányból fordítás tekintetében, vagyis abból a szempontból, hogy adott csapat milyen hatékonysággal szerzett ponto(ka)t, amikor egy mérkőzésen az első gólt kapta.

Nos, itt az Újpest áll az élen, miután kilenc alkalommal került először az ő hálójukba a labda, mégis 33 százalékos hatékonysággal szerzett pontot a lila-fehér alakulat: két győzelem mellett három döntetlen és négy vereség a mérleg.

A bajnoki listavezető Ferencváros a hatékonyságot tekintve utolsó előtt a rangsorban, igaz, mennyiséget tekintve a legjobb, hiszen, mindössze négy alkalommal került hátrányba, ám egy döntetlent tud csak felmutatni a három vereség mellett.

Az utolsó a sorban a Honvéd, amely hatszor kapta az első gólt a mérkőzésen, s mind a hat alkalommal ki is kapott.

A hátrányból fordítások listája (fotó: hlsz.hu)
A hátrányból fordítások listája (fotó: hlsz.hu)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik