NB I: így dőlhet el a dobogó és a másik kieső hely sorsa

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.30. 07:08
null
Nagy lesz a harc a kiesés ellen, ám ha a Puskás Akadémia nem nyer, biztosan kiesik (Fotó: Hegedüs Gábor)
Április utolsó napján véget ér a 2015–2016-os magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, az NB I 33. fordulóját a Magyar Kupa döntője követi, aztán már az Eb-felkészülés jön – illetve természetesen az alacsonyabb osztályokban folytatódnak a bajnokságok. A 33. fordulóban eldől, hogy a Videoton, DVSC-Teva, MTK, Szombathelyi Haladás négyesből melyik két csapat végez a dobogón a bajnok Ferencváros mögött, illetve hogy a Vasas és a Puskás Akadémia közül melyik gárda esik ki. Statisztikák, érdekességek.

PUSKÁS AKADÉMIA–BP. HONVÉD

♦ Kezdjük a kiesés kérdésével. Ha a Puskás Akadémia nem veri meg a Honvédot, búcsúzik az élvonaltól. A felcsútiak egy döntetlennel ugyan beérhetnék a Vasast (amely az MTK-val csap össze), de az angyalföldiek kettővel több győzelmet számlálnak, éspedig az NB I-ben azonos pontszám esetén ez rangsorol elsőként.

♦ Szintén kiesik a PAFC, ha nyer, de a Vasas is le tudja győzni az MTK-t. A képlet tehát röviden: a Puskás Akadémia csak akkor marad bent az NB I-ben, ha legalább két ponttal többet szerez a 33. fordulóban, mint a Vasas.

♦ A Honvéd már biztosan a 6-8. helyek egyikén végez, tehát a kispestiek számára a presztízs a tét. Az már más lapra tartozik, hogy a Honvédnak ténylegesen presztízsmérkőzés az összes, Puskás Akadémia elleni összecsapás.

♦ A Honvéd még sosem kapott ki élvonalbeli mérkőzésen a PAFC-tól, az örökmérleg 4–2–0 a javára. Felcsúton háromból kétszer nyert a kispesti csapat.

♦ A Honvéd megnyerte legutóbbi két mérkőzését. A kispestiek március 5. óta nem játszottak döntetlent, és legutóbbi tizenöt bajnokijukból csak egyszer ikszeltek.

♦ A Puskás Akadémia március 9. óta nem tudott nyerni hazai pályán, és az egész bajnokság során csak négyszer győzött Felcsúton. A PAFC-nál csak a Békéscsaba nyert kevesebb meccset otthon.

MTK–VASAS

♦ A mérkőzés helyszínválasztása jókora „csörtét" hozott, a Vasasnak nem tetszett, hogy az MTK Dunaújvárosba viszi a találkozót az Illovszky-stadion helyett, az MLSZ versenybizottsága viszont indoklásában a versenysemlegesség elvét felhozva helyt adott a kék-fehérek kérésének. Így a helyszín Dunaújváros – a szezonban itt még nem mérkőztek meg a csapatok, az eddigi két találkozót az MTK nyerte meg (mindkettőt az Illovszky-stadionban).

♦ 160 élvonalbeli bajnokin az örökmérleg 81–28–51 az MTK javára.

♦ A Vasas legutóbb 2010-ben tudta legyőzni bajnokin az MTK-t, akkor 3–2-re nyert a kék-fehérek vendégeként. Azóta három MTK-siker és egy döntetlen született.

♦ Az MTK 2014 márciusa óta csak ötször kapott ki hazai pályán, mindannyiszor szerzett gól nélkül. Ebben a bajnokságban csak a Haladás és a Puskás Akadémia nyert az MTK vendégeként, mindkettő 1–0-ra. A kék-fehérek 51 pontjukból 38-at szereztek pályaválasztóként, holott stadionjuk újjáépítése miatt albérletben játszanak folyamatosan.

♦ A Vasas az NB I legrosszabb idegenbeli mérlegű csapata, a Pakshoz és a Puskás Akadémiához hasonlóan csak 10 pontot szerzett, de gólkülönbsége mindkét riválisénál rosszabb (–18). Az angyalföldiek két idegenbeli sikere a Békéscsaba és a Honvéd ellen született meg.

♦ Ha a Vasas nyer, biztosan bennmarad, más kérdés, hogy az egész bajnokságban csak kétszer tudott két egymást követő bajnokit megnyerni; a legutóbbi fordulóban létfontosságú győzelmet aratott a PAFC ellen.

♦ Az MTK akkor lehet dobogós, ha nyer, és a DVSC, Videoton duóból valamelyik csapat pontokat veszít.

BÉKÉSCSABA–DVSC

♦ Folytassuk a dobogóért harcolókkal! A Békéscsaba számára már tét nélküli a mérkőzés, az Előre búcsúzott az NB I-től, hiszen bár a Puskás Akadémiát megelőzheti, a Vasast csak pontszámban érheti utol, de kevesebb győzelme miatt nem szoríthatja maga mögé. A DVSC egy győzelem esetén biztos érmes, de az érem színe a Videoton eredményétől is függ. Pontazonosság esetén több győzelme miatt a Vidi végez előrébb.

♦ 40 élvonalbeli bajnokiból a Békéscsaba 10-et, a DVSC 17-et nyert meg, 13 mérkőzésen döntetlen született.

♦ A Békéscsaba 1994. március 13. óta nem tudta legyőzni bajnokin a Lokit, hazai pályán pedig 1990. augusztus 25. óta nyeretlen ellene. A két csapat legutóbbi 16 bajnokijából 12-t megnyert a Debrecen, négyszer döntetlenre végeztek a felek.

♦ Az NB I-ben messze a Békéscsaba szerezte a legkevesebb pontot hazai pályán, csupán 13-at (a második legrosszabb mérlegű Puskás Akadémia 18-at). A DVSC 4–7–4-es mutatóval a negyedik legjobb vendégcsapat.

ÚJPEST–VIDEOTON

♦ Az Újpest számára legfeljebb a felsőházi tagság megőrzése a tét. A Videotonnak a dobogó: ha a szezont pocsékul kezdő fehérváriak nyernek, biztos ezüstérmesek.

♦ Ez a 98. egymás elleni meccsük az élvonalban, az örökmérlegben 38 újpesti siker, 21 döntetlen és 39 Videoton-diadal szerepel.

♦ Az Újpest pocsék sorozatban volt a Videoton ellen (kilenc bajnokin nyolc zakó, egy iksz), de ezt februárban megtörte, amikor ötéves várakozást követően végre le tudta győzni.

♦ A Vidi ötös veretlenségi szériában van, ez a második legjobb aktív sorozat az NB I-ben. Az Újpest nyeretlen legutóbbi négy bajnokiján.

♦ Hazai pályán az Újpest tízmeccses veretlenségi sorozatban van, sőt legutóbbi húsz hazai bajnokijából csak egyet veszített el – a Ferencváros elleni derbit.

♦ A Videoton tizenöt idegenbeli bajnokijából csupán négyet tudott megnyerni a bajnokságban, a fővárosban egyet sem.

HALADÁS–FTC

♦ 117 élvonalbeli bajnokin hatalmas a Fradi fölénye, a mérleg 21–26–70 a hazaiak szempontjából.

♦ A Haladás 2013 óta nem tudta legyőzni bajnokin a Ferencvárost, hazai pályán pedig legutóbb 2012. március 25-én verte meg a zöld-fehér riválist. A két csapat legutóbbi öt bajnokijából négyet az FTC nyert meg egy döntetlen mellett.

♦ A bajnok FTC hárommeccses nyeretlenségi sorozatban van, ilyen még nem történt Thomas Doll csapatával a szezonban. Sőt amióta Doll az edző, csak kétszer volt ilyen szériában a Fradi.

♦ A Haladás hatos veretlenségi sorozattal hasít, ez a legjobb aktív széria a ligában.

♦ Pályaválasztóként legutóbbi tizennégy bajnokijukból csak egyet veszítettek el a szombathelyiek (0–3 az Újpest ellen), és legutóbbi nyolc találkozójukon veretlenek.

♦ A Fradi meccsein esik a legtöbb gól az NB I-ben (2.84), a Haladásén a második legkevesebb (2.16).

♦ A Haladás lehet még ezüstérmes is, de ehhez nyernie kell, a DVSC-nek és a Videotonnak viszont ki kell kapnia, az MTK-nak pedig pontokat hullajtania.

DVTK–PAKS

♦ A bajnokság záró mérkőzésének tétje (már ha lehet ilyet mondani) a 8. hely eldöntése. Vendégsiker vagy iksz esetén a Paks a 8., DVTK-győzelem esetén a Diósgyőr.

♦ 18 élvonalbeli bajnokin a mérleg 4 diósgyőri és 7 paksi siker, illetve 7 döntetlen. A Diósgyőr 2012 óta nem tudta legyőzni a DVTK-stadionban a Paksot.

♦ A Paks csak tíz pontot szerzett eddig idegenben, és csak két győzelmet aratott vendégként a bajnokságban. A tolnaiak legutóbbi kilenc idegenbeli meccsükön nyeretlenek, és csak három pontot szereztek.

33. (UTOLSÓ) FORDULÓ
Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Április 30., szombat
16.30Újpest–Videoton FC (Tv: M4 Sport)
Szabó Zsolt
16.30
Puskás Akadémia–Bp. Honvéd
Iványi Zoltán
16.30
Békéscsaba–DVSC-Teva
Németh Ádám
16.30
MTK–Vasas
Vad II István
16.30
Haladás–FTC
Andó-Szabó Sándor
19.00
DVTK–Paksi FC (Tv: M4 Sport)
Erdős József
A bajnokság állását itt nézheti meg!
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 32 23 4 5 68–23 +45 73
2. Videoton FC 32 16 4 12 39–29 +10 52
3. DVSC-Teva 32 14 10 8 48–34 +14 52
4. MTK Budapest 32 14 9 9 39–35 +4 51
5. Szombathelyi Haladás 32 13 11 8 33–36 –3 50
6. Újpest FC 32 11 13 8 42–34 +8 46
7. Budapest Honvéd 32 12 7 13 39–37 +2 43
8. Paksi FC 32 11 7 14 39–40 –1 40
9. Diósgyőri VTK 32 10 8 14 37–45 –8 38
10. Vasas FC 32 8 5 19 30–54 –24 29
11. Puskás Akadémia FC 32 6 10 16 33–50 –17 28
12. Békéscsaba Előre 32 6 8 18 25–55 –30 26
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik