A Honvéd megszakította a Mezőkövesd veretlenségi sorozatát

Vágólapra másolva!
2016.12.10. 15:24
null
A Honvéd tudta tovább növelni veretlenségi sorozatát (Fotó: Veres Viktor)
A labdarúgó NB I 19. fordulójában a Bp. Honvéd Eppel Márton találatával 1–0-ra legyőzte a Mezőkövesdet. A kispestiek ezzel megszakították az újonc hétmeccses veretlenségi sorozatát, míg a sajátjukat hatmérkőzésesre növelték, ezzel a dobogón telelnek.

LABDARÚGÓ NB I
19. FORDULÓ

Bp. Honvéd–Mezőkövesd 1–0 (Eppel 69.)

A bajnokság két legjobb formában lévő csapata találkozott egymással a 2016-os év utolsó fordulójában – az öt meccse veretlen Honvéd az előző hét forduló mindegyikén pontot szerző Mezőkövesdet fogadta.

A két nagy taktikus, Marco Rossi és Pintér Attila kellőképpen felkészítette saját együttesét erre a mérkőzésre is, az első félidőben egyik csapat sem találta az ellenszert a másik a védekezésére. Hozzá kell tenni, hogy a Mezőkövesd nem is nagyon törte magát ilyen téren, inkább a Honvéd próbálkozott. A fővárosi alakulat sem jutott sokra: a 19. percben Davide Lanzafame nagy lövése a lécen csattant – ebben Tomás Tujvel keze is benne volt –, más érdemi helyzetet azonban nem lehetett feljegyezni az első játékrészben.

A fordulást követően hamar megrezdült a hazaiak hálója, Molnár Gábor Diego Maradonát idézte és kézzel juttatta a kapuba a labdát. A játékvezetőt nem sikerült becsapnia a kövesdi játékosnak, maradt a 0–0. A jelenet kellőképpen felpaprikázta a Honvédot, az 50. perctől jobbnál jobb támadásokat vezetett, többször is a tizenhatoson belül halt el az akciója, és Tujvelnek is akadt feladata bőven.

A 69. percben aztán már szabályos gólt is láthatott a közönség, igaz, a másik oldalon: Botka Endre kiválóan ívelt a kapu elé, s a védőjét túlugró Eppel Márton visszafejelte a labdát a kapu bal oldalába. 1–0

A mérkőzés hátralévő részére aktívabbá vált a Mezőkövesd, de helyzetet így sem tudott kialakítani, ezzel megszakadt a hét meccs óta tartó veretlenségi sorozata. A Honvéd már hat forduló óta nem talált legyőzőre, és a dobogón telel.

NB I, 2016–2017, 19. FORDULÓ
DECEMBER 10., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Haladás–Videoton 1–1
Sopron, Városi StadionVad II István
Újpest–DVSC 2–0 Kecskemét, Széktói StadionIványi Zoltán
Bp. Honvéd–Mezőkövesd 1–0
Budapest, Bozsik József StadionBerke Balázs
DVTK–Gyirmót 1–0
Mezőkövesd, Városi StadionFarkas Ádám
Paks–Vasas 1–0
Paks, Paksi StadionKarakó Ferenc
FTC–MTK 1–1
Budapest, Groupama ArénaAndó-Szabó Sándor
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 19 10 4 5 39–19 +20 34
2. Budapest Honvéd 19 10 4 5 32–17 +15 34
3. Vasas FC 19 10 4 5 30–18 +12 34
4. Ferencvárosi TC 19 8 6 5 34–27 +7 30
5. Mezőkövesd Zsóry FC 19 7 6 6 21–22 –1 27
6. Újpest FC 19 6 9 4 30–26 +4 27
7. Szombathelyi Haladás 19 7 5 7 22–23 –1 26
8. Paksi FC 19 5 8 6 18–24 –6 23
9. Diósgyőri VTK 19 6 3 10 24–36 –12 21
10. Debreceni VSC 19 5 5 9 20–26 –6 20
11. MTK Budapest 19 4 8 7 12–21 –9 20
12. Gyirmót FC Győr 19 3 4 12 8–31 –23 13
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik