Szentes vereséggel kezdett, idegenben nyert a Győr

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.26. 18:25
null
Joggal örülhettek a győriek, könnyedén nyerték a rangadót (Fotó: Korponai Tamás)
A labdarúgó NB I tizenkettedik fordulójának záró mérkőzésén a Győri ETO megérdemelten vitte el mindhárom pontot a Haladás otthonából: Szentes Lázár 0–2-vel kezdett a szombathelyiek kispadján.


LABDARÚGÓ NB I
12. FORDULÓ

Szombathelyi Haladás–Győri ETO FC 0–2 (Varga R. 36., Völgyi 42.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Tulajdonképpen csak idő kérdése volt, mikor szerez vezetést a Győri ETO a Haladás otthonában a „vadnyugati derbin", ugyanis hiába esett át edzőváltáson a hazai csapat (Artner Tamást a legendás győri futballista, Szentes Lázár váltotta), és hiába töltötte eltiltását a vendégmester, Horváth Ferenc, a Rába-partiak az első perctől kezdve sokkal veszélyesebben futballoztak. Néhány kihagyott helyzetecske és sok pontatlan középtávoli lövés után az ezúttal a kezdőben helyet kapó „tékozló fiú", Völgyi Dániel először adott egy gólpasszt Varga Rolandnak (szép akció végén ajtó-ablak: 0–1), majd szögletét Rózsa Dániel egyszerűen beejtette maga mellé a bal sarokba (a győri a szünetben őszintén elismerte, hogy nem direkt csavarta kapura a kornert: 0–2).

Szentes a szünetben megejtette első cseréit régi-új csapatánál – korábban már ült a Hali-kispadon –, Halmosi Péter és Gyurján Bence helyére Városi Viktort és Szakály Attilát vezényelte pályára. Nem támadt fel a pihenőt követően sem a szombathelyi csapat, a korábban oly' sokszor remeklő Rózsa majdnem összehozott két újabb gólt a Győrnek, Radó András nem találta el a labdát a kaputól 13 méternyire, középen, Városi kihagyta a kihagyhatatlant, a beadások pedig csak a lehető legritkább esetben találtak embert a 16-oson belül.

Nem tudott újítani a Győr sem, de ennyi elég volt ma a győzelemhez: hazai vereséggel mutatkozott be tehát Szentes a Haladás kispadján.

Végül is már az első gól után eldőlt a találkozó: az a vendégcsapat, amely 2014-ben vezetést szerzett bajnoki meccsen a Rohonci úton, meg is nyerte azt.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

EDZŐI ÉRTÉKELÉS

„Az első félidőben olyan hibáink voltak, amelyeket kihasznált a Győr, de a második játékrészben már jobban játszottunk. Biztatóbb volt, hogy helyzetbe kerültünk, az, hogy kihagytuk ezeket, az benne van a játékban, nem probléma. Egy ilyen helyzetben lévő csapatnál nehéz elérni, hogy a játékosok bátrabban, nagyobb önbizalommal merjenek megtenni bizonyos dolgokat, de látom, hogy hol és min kell majd javítani. Tudom, hogy jövő héten jobb lesz” – mondta Szentes Lázár, a Szombathelyi Haladás vezetőedzője a Sport Tv-nek.

„Egy nagyon nehéz talajú pályán kiváló első félidőt produkált a csapat, végig kontrolláltuk a meccset. El kell ismerni, hogy a Haladásnak volt egy jó negyedórája a második félidőben, de összességében megérdemelten nyertünk és nagyon ráfért már a gárdára ez a győzelem. Az előző találkozókon is megvoltak a helyzeteink, a játékosok hétről hétre kőkeményen dolgoztak, kiváló volt a csapategység, úgy, hogy rengeteget jelent ez a siker” – értékelt, Sütő Szilárd, a Győri ETO másodedzője.

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 12 11 1 30–5 +25 33
2. MTK Budapest 12 10 2 18–10 +8 30
3. MVM Paks 12 6 4 2 20–10 +10 22
4. Diósgyőri VTK 12 6 4 2 20–15 +5 22
5. Újpest FC 12 5 6 1 12–7 +5 21
6. Ferencvárosi TC 12 6 2 4 18–12 +6 20
7. DVSC-Teva 12 4 4 4 14–11 +3 16
8. Győri ETO FC 12 4 3 5 17–17 0 15
9. Kecskeméti TE 12 4 3 5 12–14 –2 15
10. Puskás Akadémia FC 12 4 2 6 14–17 –3 14
11. Lombard Pápa FC 12 3 4 5 7–16 –9 13
12. Budapest Honvéd 12 3 2 7 9–15 –6 11
13. Pécsi MFC 12 2 4 6 12–20 –8 10
14. Nyíregyháza Spartacus FC 12 2 2 8 10–19 –9 8
15. Szombathelyi Haladás 12 2 2 8 5–16 –11 8
16. Dunaújváros PASE 12 1 4 7 10–24 –14 6
Dunaújváros PASE: 1 pont levonva
LABDARÚGÓ NB I, 12. FORDULÓ
Időpont
Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Október 24., péntek
19.00
Újpest–Nyíregyháza 3–2Erdős József
Október 25., szombat
14.00Puskás Akadémia FC–MTK Budapest 0–1 Pintér Csaba
16.00
Kecskeméti TE–Budapest Honvéd 1–0 Farkas Ádám
18.00
Pécsi MFC–Lombard Pápa 1–2 Iványi Zoltán
18.00
Diósgyőri VTK–Dunaújváros PASE 3–3Andó-Szabó Sándor
20.00Videoton–MVM-Paks 2–0
Kassai Viktor
Október 26., vasárnap
16.30
Debreceni VSC-Teva–Ferencváros 2–2
Szabó Zsolt
18.30
Szombathelyi Haladás–Győri ETO FC 0–2
Vad II István
A bajnokság állását itt tekintheti meg!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik