Öngól itt, öngól ott – ikszelt a Honvéd a Haladással

Vágólapra másolva!
2016.07.30. 17:50
null
Itt még védett Király, az öngólnál azonban nem volt esélye (Fotó: Hegedüs Gábor)
A labdarúgó NB I 3. fordulójának szombati játéknapján a Haladás 1–1-es döntetlent játszott a Honvéddal a szombathelyiek ideiglenes otthonában, Sopronban.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

LABDARÚGÓ NB I
3. FORDULÓ
Haladás–Honvéd 1–1 (Hajdú Á. 7
4. – öngól, ill. Bosnjak 76. – öngól)

Annak ellenére, hogy az előző fordulóban elért eredményére – a Honvéd otthon kapott ki 1–0-ra a Ferencvárostól, a Haladás pedig Sopronban játszott 1–1-et az újonc Mezőkövesddel – egyik csapat sem lehetett büszke, sem Mészöly Géza, sem Marco Rossi nem változtatott a kezdőcsapatán a múlt hetihez képest, sőt a két keretben is mindössze egy változás történt.

A Haladás soproni ideiglenes otthonában rendezett mérkőzésen első félideje meglehetősen kevés eseményt hozott, a kapuk alig forogtak veszélyben: csupán Király Gábornak kellett hárítania Koszta Márk szabadrúgását.

Vitatható döntés azonban kettő is volt az első negyvenöt percben: előbb Predrag Bosnjak kezében akadt el egy Honvéd-szöglet az ötösön belül, majd Polgár Kristóf kezére pattant a labda a tizenhatoson belül – Vad II István egyik esetet követően sem fújt a sípjába, így a csapatok gól nélküli döntetlennel vonultak a pihenőre.

A második félidőben sokáig szinte semmi sem történt, aztán tizenöt perccel a vége előtt felpörgött a meccs. A 74. percben Halmosi Péter kapott remek kiugratást, majd beadását Hajdú Ádám – a berobbanó Rácz Barnabás elől – a saját kapujába továbbította – öngól. 1–0

Alig telt el két perc, a Honvéd máris egyenlített: a csereként beálló Baráth Botond kapott üresen labdát a tizenhatoson belül, és amikor már úgy tűnt, oda a helyzet, mégis kapura lőtt, a labda pedig Predrag Bosnjakról védhetetlenül Király kapujába pattant – öngól. 1–1

A gyors (ön)gólváltás után a találkozó ráadásában a Haladás előtt két nagy helyzet is adódott, de sem David Williams, sem Kovács Loránt nem tudta bevenni Horváth András kapuját, így 1–1-es döntetlennel ért véget a találkozó.

A Haladás – egymás után – második soproni bajnokiján második döntetlenjét játszotta, míg a Honvéd először ikszelt a szezonban. A következő fordulóban a kispestiek a DVTK-hoz látogatnak, a szombathelyiek pedig az MTK ideiglenes otthonában, Dunaújvárosban lépnek pályára.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

NB I 2016–2017, 3. FORDULÓ
JÚLIUS 30., SZOMBAT HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Haladás–Honvéd 1–1 Sopron, Soproni Városi Stadion
Vad II István
Újpest–Paks 1–0
Budapest, Illovszky-stadion Pintér Csaba
Ferencváros–DVTK 6–2 Budapest, Groupama Aréna Bognár Tamás
JÚLIUS 31., VASÁRNAP
18.00: DVSC-Teva–Gyirmót FC Győr (Stream: m4sport.hu) Debrecen, Nagyerdei Stadion Iványi Zoltán
18.00: MTK–Mezőkövesd (Stream: m4sport.hu)
Dunaújváros, Dunaújvárosi StadionSolymosi Péter
18.00: Videoton–Vasas (Tv: M4 Sport) Felcsút, Pancho Aréna Kassai Viktor
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 3 3 10–3 +7 9
2. Vasas FC 2 2 4–1 +3 6
3. Diósgyőri VTK 3 2 1 6–8 –2 6
4. Budapest Honvéd 3 1 1 1 3–2 +1 4
5. Újpest FC 3 1 2 2–4 –2 3
6. Mezőkövesd Zsóry FC 2 2 3–3 0 2
7. Gyirmót FC Győr 2 2 2–2 0 2
8. Paksi FC 3 2 1 2–3 –1 2
9. Szombathelyi Haladás 3 2 1 3–5 –2 2
10. Videoton FC 2 1 1 2–3 –1 1
11. MTK Budapest 2 1 1 0–1 –1 1
12. DVSC-Teva 2 1 1 2–4 –2 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik