NB I: győzni jár Fejér megyébe a Debrecen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.22. 14:29
A Dunaújváros–Debrecen mérkőzéssel rajtol pénteken a labdarúgó NB I 29. fordulója. Különösen a DPASE számára nagy a tét, a bennmaradásért folyó küzdelemben minden egyes pontra szüksége van az újvárosi csapatnak. A DVSC-nek viszont ebben a szezonban nagyon megy Fejér megyében… Érdekességek a pénteki mérkőzéshez.

DUNAÚJVÁROS PASE–DEBRECENI VSCDUNAÚJVÁROS PASE–DEBRECENI VSC

Létfontosságú a dunaújvárosiak számára a péntek esti találkozó. Ha sikerülne győzniük, életben tartanák esélyeiket a bennmaradásért folytatott harcban. A bajnokságban a DVSC után a Pakssal játszanak, a hátralévő két fordulóban – amellett, hogy a Lombardot maguk mögött kell tartaniuk – az egy ponttal előttük álló Haladást, vagy a négy ponttal többet gyűjtő Honvédot kellene megelőzniük (a 12. helyen álló Pécset már nem foghatják be – ez egyben azt is jelenti, hogy a PMFC a pályán kiharcolta a bennmaradást). Vereség esetén már csak a Haladásra kell figyelniük – de az is lehet, hogy csak szombatig…

A Debrecen még felléphet a dobogóra, ehhez a hátralévő két fordulóban öt ponttal kellene többet szereznie, mint az MTK-nak (a Lokinak ugyan csak négy ponttal van kevesebbje, de pontegyenlőség esetén a kevesebb győzelme miatt nem tud a kék-fehérek elé kerülni, csak úgy előzheti meg Garami József együttesét, ha összességében legalább egy ponttal többet gyűjt nála). De még hátrafelé is figyelnie kell, öt pont a fórja az 5. helyen álló Pakssal és a 6. pozícióban lévő Újpesttel szemben – ezt az előnyt még el lehet herdálni.

♦ Utóbbi hat bajnoki meccséből csupán egyet nyert meg a DPASE, a Haladást verte meg idegenben 4–1-re. Hazai pályán négy mérkőzés óta nyeretlen, Dunaújvárosban legutóbb április 4-én, a Nyíregyháza ellen győzött (3–0).

A Dunaújváros a tizennégy hazai bajnokijából mindössze négyet nyert meg, négyszer ikszelt és hatszor kikapott. Otthon a Haladást (1–0), a Pécset (3–2), a Paksot (1–0) és a Nyíregyházát (3–0) győzte le. Négy döntetlenjéből három (Honvéd, MTK, Diósgyőr) 0–0 lett.

Előző négy idegenbeli bajnokija közül egyet sem veszített el a DVSC, de csupán egyet nyert meg, háromszor döntetlent játszott. Távol otthonától legutóbb Szombathelyen kapott ki, még március közepén.

♦ A Loki idegenbeli mérlege öt győzelem, öt döntetlen és négy vereség, vendégként csupán 12 gólt kapott – ez a Videoton (7) után a második legkevesebb. Fejér megyébe győzni jár, a Videoton otthonában bajnokin 2–1-re, Ligakupa-mérkőzésen 2–0-ra nyert, a Puskás AFC vendégeként a Magyar Kupában 2–0-ra, a bajnokságban 1–0-ra győzött – pénteken a harmadik Fejér megyei NB I-es csapat lesz az ellenfele.

A két együttes eddig három tétmérkőzést játszott egymással. Az ősszel az NB I-ben (Debrecenben) a Loki győzött 2–0-ra. Az előző kiírásban, 2013 őszén a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében találkoztak: a párharc első meccse (Újvárosban) 1–1-re végződött, a visszavágón a DVSC odahaza 2–0-ra legyőzte az akkor még másodosztályú DPASE-t.

LABDARÚGÓ NB I, 29. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezető
Május 22., péntek
19.00

Dunaújváros PASE–Debreceni VSC (Tv: Sport1)

Szabó Zsolt
Május 23., szombat
14.00

Puskás Akadémia FC–Újpest FC (Tv: Sport1)

Solymosi Péter
16.00

MTK Budapest–Szombathelyi Haladás (Tv: Duna)

Kassai Viktor
18.30

Lombard Pápa–Paksi FC

Iványi Zoltán
18.30

Győri ETO FC–Pécsi MFC

Szilasi Szabolcs
18.30

Nyíregyháza Spartacus–Diósgyőri VTK (Tv: Sport1)

Andó-Szabó Sándor
Május 24., vasárnap
16.30

Videoton FC–Kecskeméti TE (Tv: Duna World)

Fábián Mihály
18.30

Ferencváros–Budapest Honvéd (Tv: Sport2)

Erdős József
A bajnokság állását itt tekintheti meg!

 

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 28 21 5 2 63–12 +51 68
2. Ferencvárosi TC 28 17 7 4 46–19 +27 58
3. MTK Budapest 28 17 3 8 37–24 +13 54
4. Debreceni VSC-Teva 28 14 8 6 39–19 +20 50
5. Paksi FC 28 12 9 7 38–26 +12 45
6. Újpest FC 28 12 9 7 32–24 +8 45
7. Diósgyőri VTK 28 11 9 8 40–35 +5 42
8. Kecskeméti TE 28 10 8 10 30–35 –5 38
9. Puskás Akadémia FC 28 10 5 13 31–32 –1 35
10. Győri ETO FC 28 9 8 11 38–39 –1 35
11. Nyíregyháza Spartacus FC 28 8 6 14 31–45 –14 30
12. Pécsi MFC 28 7 7 14 30–47 –17 28
13. Budapest Honvéd 28 5 10 13 24–35 –11 25
14. Szombathelyi Haladás 28 6 4 18 23–51 –28 22
15. Dunaújváros PASE* 28 5 7 16 25–47 –22 21
16. Lombard Pápa FC 28 4 7 17 14–51 –37 19
* A Dunaújvárostól 1 pont levonva

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik