NB I: „Fejben nem tudtuk feldolgozni, hogy vezetünk”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.17. 21:31
Ahogy arról már beszámoltunk, a labdarúgó NB I 20. fordulójának záró mérkőzésén a Budapest Honvéd hazai pályán 1–1-es döntetlenre végzett az MVM-Pakssal, melynek vezetőedzője, Csertői Aurél szerint fejben nem tudták feldolgozni, hogy megszerezték a vezetést. A kispestieket irányító Marco Rossi az ellenfél kapusának, Molnár Péternek teljesítményét emelte ki, de úgy véli, nem lett volna érdemtelen a sikerük.

Marco Rossi (a Budapest Honvéd vezetőedzője): – Mindig van a pályán egy ellenfél, amely most az első félidőben nagyon megnehezítette a dolgunkat, nagyon sok taktikai szabálytalanságot követtek el. Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, hiszen az életükért, a bennmaradásért küzdenek, és ehhez minden eszközt fel is használtak. A második játékrészre összeszedtük magunkat, sok helyzetet dolgoztunk ki, de meg kell dicsérnünk az ellenfél kapusát, aki három olyan védést mutatott be, amit sokan már bent láttak. Nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Paks kiharcolt egy döntetlent. Ha nyertünk volna, az sem lett volna érdemtelen, de ha az emberek nem így látják, akkor valószínűleg nem ugyanazt a meccset nézték, mint én.Marco Rossi (a Budapest Honvéd vezetőedzője): – Mindig van a pályán egy ellenfél, amely most az első félidőben nagyon megnehezítette a dolgunkat, nagyon sok taktikai szabálytalanságot követtek el. Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, hiszen az életükért, a bennmaradásért küzdenek, és ehhez minden eszközt fel is használtak. A második játékrészre összeszedtük magunkat, sok helyzetet dolgoztunk ki, de meg kell dicsérnünk az ellenfél kapusát, aki három olyan védést mutatott be, amit sokan már bent láttak. Nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Paks kiharcolt egy döntetlent. Ha nyertünk volna, az sem lett volna érdemtelen, de ha az emberek nem így látják, akkor valószínűleg nem ugyanazt a meccset nézték, mint én.

Csertői Aurél (az MVM-Paks vezetőedzője): – Az első félidőben jól játszottunk, a Honvédnak nem volt lehetősége. A második játékrészben viszont óriási hibákat követtünk el, a saját tizenhatosunknál cselezgettünk, a tizenegyes is ebből lett, ekkor fölénk nőttek a hazaiak, ám a meccslabdát mi hibáztuk el. Nem fáradtunk el, de fejben nem tudtuk feldolgozni, hogy vezetünk, mindenesetre biztató, hogy a Honvéd otthonában döntetlent játszottunk. Meg kell becsülnünk az egy pontot, összességében reális eredmény született.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik