NB I: Ezt osztotta nekünk a gép - Prukner László

Vágólapra másolva!
2013.03.02. 21:07
Prukner László, a Kaposvár vezetőedzője érthetően csalódott volt a Győrtől elszenvedett 2–1-es vereséget követően. A tréner elsősorban a hajrában szerzett Tarmo Kink-találattal nem tud mit kezdeni – szakmailag.

„Amatőr hibák miatt kaptunk ki, persze gratulálunk a Győrnek. Úgy látszik, ebben a szezonban ezt osztotta nekünk a gép, hogy a Győr ellen mindig jó mérkőzést játszunk, de mindig vesztesen hagyjuk el a pályát. Nem tudok érdemlegeset mondani. A Győr kihasználta a hibáinkat, az a csapat, amelyik bajnokságot akar nyerni, annak taktikusan kell játszania, és minden helyzetét be kell lőnie. A Győr ma három lehetőségéből kettőt berúgott” – mondta Prukner László a találkozót közvetítő Sport Tv-nek.

„Kellő higgadtságra intettem a csapatot, de a középpályán egy olyan labdavesztésünk volt, amikor ide-oda pattogott a labda. A hosszabbításban nem lehet ilyen figyelmetlenséget elkövetni, faultolni kell. Ha egy szép kontratámadása lett volna a Győrnek, és azt verik be, akkor azt mondom, oké, rendben van, de ezzel így nem tudok mit kezdeni szakmailag. Mentálisan, fizikailag is felkészültünk. Remélem, ezt kívülről is így látják, csak éppen ezért nem osztanak pontot. Ez még veszélyes is lehet.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik