NB I: Ez kivégzés volt – Herczeg szerint nem volt méltó a Lokihoz

Vágólapra másolva!
2019.11.10. 20:19
null
Herczeg András szerint az FTC kivégezte a Debrecent (Fotó: Tumbász Hédi)
Alaposan kitömte a Lokit Debrecenben a Ferencváros: a fővárosiak 6–1-re nyertek idegenben a labdarúgó NB I 12. fordulójának záró mérkőzésén. Így értékeltek a találkozó után a vezetőedzők.

A Ferencváros vezetőedzője, Szerhij Rebrov elmondta: a Debrecen szépítése után nehéz időszakuk volt, de Nagy Sándor sérülésétől kezdve sorra alakították ki a helyzeteket.

„Örülök, hogy a fiúk kipihentek voltak ebben a nagy terhelésben, és ilyen örömet tudtak szerezni a szurkolóknak. Már a meccs előtt is azt mondtam a fiúknak, hogy az El-találkozók fel kell hogy vértezzék őket önbizalommal, ez szerintem látszott is ma. Remélem, ez a hat találat további önbizalmat ad, főleg, hogy mindig azt mondom: a támadóink nem szereznek elég gólt. Ma ezzel sem volt probléma.”

A DVSC trénere, Herczeg András az első félidőben mutatott játékkal még elégedett volt.

„Az első tíz percben megilletődöttek, bátortalanok voltunk, a Fradi ezt jól használta ki, és megszerezte a vezetést. Aztán feljavultunk, Grófnak többször is bravúrral kellett védenie, sajnos az egyenlítés nem jött össze, aztán a Fradi a szünet előtt lőtt még egyet. A játékunk rendben volt az első félidőben. Aztán Szécsit agyrázkódás miatt kellett lecserélnünk, mégis gyorsan szépítettünk. Majd jött Nagy Sanyi sérülése és a harmadik gól, a csapat szétesett, ami eddig nem volt jellemző ránk. Kockáztattunk, nem voltunk fegyelmezettek, mindenki támadni akart. Sajnálom ezt a súlyos vereséget, mert nem méltó hozzánk. El kell ismerni, a Fradi jobb volt ezen a mérkőzésen. Nem találom a szavakat, ez kivégzés volt.”

LABDARÚGÓ NB I
12. FORDULÓ
Debreceni VSC–Ferencvárosi TC 1–6

Debrecen,Nagyerdei Stadion, 8136 néző. Vezette: Farkas Á.
Gólszerző: Kundrák (49.), ill. Varga R. (10., 78.), Nguen (36., 86.), Isael (60.), Bőle (77.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2019–2020, 12. FORDULÓ
NOVEMBER 9., SZOMBAT
HELYSZÍN
NÉZŐSZÁMJÁTÉKVEZETŐ
ZTE FC–Mezőkövesd 1–1
Zalaegerszeg,ZTE Aréna
2780Kassai Viktor
Kaposvár–Mol Fehérvár 0–2
Kaposvár,Rákóczi Stadion1500
Iványi Zoltán
Puskás Akadémia–Újpest 1–3

Felcsút,Pancho Aréna

1725Bogár Gergő
Paksi FC–Kisvárda 1–1
Paks, Városi Stadion 1210Erdős József
Bp. Honvéd–Diósgyőri VTK 1–0
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion2669Pintér Csaba
NOVEMBER 10., VASÁRNAP
Debreceni VSC–Ferencvárosi TC 1–6Debrecen,Nagyerdei Stadion8136Farkas Ádám
GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Mol Fehérvár FC 12 8 2 2 25–11 +14 26
2. Ferencvárosi TC 11 8 2 1 20– 8 +12 26
3. Mezőkövesd Zsóry FC 12 7 3 2 17–10 +7 24
4. Puskás Akadémia FC 12 6 2 4 20–15 +5 20
5. Budapest Honvéd 12 6 1 5 16–16 0 19
6. Újpest FC 12 5 2 5 18–18 0 17
7. Debreceni VSC 11 5 6 21–24 –3 15
8. Kisvárda 12 4 2 6 15–19 –4 14
9. Diósgyőri VTK 12 4 1 7 12–20 –8 13
10. Paksi FC 12 3 2 7 14–23 –9 11
11. Zalaegerszegi TE FC 12 2 5 5 18–17 +1 11
12. Kaposvári Rákóczi FC 12 2 10 9–24 –15 6

Az 1. fordulóból elhalasztott Ferencváros–Debreceni VSC mérkőzést 2020. április 7-én rendezik meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik