NB I: ez ám a bravúr! A „kiesőjelölt” lépést tart a bajnokaspiránsokkal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.10. 11:38
null
A Paks Újpesten sem kapott ki – így már nyolc meccs óta veretlen (Fotó: Földi D. Attila)<br />
Azzal, hogy a labdarúgó NB I 25. fordulójában a Vasas legyőzte a Videotont, a Paks pedig ikszelt Újpesten, a tolnaiaké lett a leghosszabb aktív veretlenségi sorozat az élvonalban, de nemcsak ezzel büszkélkedhetnek a nemrég még kiesőjelöltnek számító zöld-fehérek.

 

A Paksi FC a 17. fordulót, a DVTK-tól elszenvedett 2–0-s vereséget követően november végén a 11. helyen, vagyis kieső pozícióban állt az NB I tabelláján. Csertői Aurél csapatának az volt a hatodik fiaskója a szezonban. Azóta viszont egyszer sem kaptak ki Bartha Lászlóék. Legutóbb Újpesten játszottak 1–1-es döntetlent, úgy, hogy az első félidőben Bartha a két megítélt büntetőből csak egyet váltott gólra, ha mindkettőt belövi, jó eséllyel megnyerik a mérkőzést.

A Paks így nyolc kör óta veretlen az NB I-ben. Ezzel pedig a tolnaiaké a leghosszabb élő veretlenségi sorozat, ugyanis a forduló előtt ugyancsak nyolc egymás után veretlenül megvívott meccset számláló Videoton múlt szombaton kikapott a Vasastól. A Videoton előtt amúgy a Honvédnak is volt egy nyolcas sorozata (a 14. és a 21. forduló között), amit éppen a fehérváriak törtek meg.

Nyolc meccsnél hosszabb veretlenségi szériája ebben a szezonban csak az Újpestnek volt, de a lilák az idő alatt tíz bajnokiból csak kettőt nyertek meg nyolc döntetlen mellett. A Paks a nyolcból ötször nyert.

A nemrég még kiesőjelöltnek számító Csertői-csapat ugyanakkor nemcsak a veretlenségi sorozata hosszában tartja a lépést két bajnokaspiránssal, a Honvéd, Videoton párossal, hanem a vereségek számában is. Az NB I-ben 25 forduló elteltével ugyanis egyetlen csapat sem kapott ki kevesebbszer – a Paks a Honvédhoz, a Videotonhoz és a Ferencvároshoz hasonlóan hatszor szenvedett vereséget ebben az idényben. Más kérdés, hogy az Újpesttel holtversenyben a Paks játszotta a legtöbb döntetlent, 11-et.

AZ NB I ÁLLÁSA
1. Budapest Honvéd 25 14 5 6 39–23 +16 47
2. Videoton FC 25 13 6 6 50–22 +28 45
3. Vasas FC 25 12 5 8 39–27 +12 41
4. Ferencvárosi TC 25 10 9 6 40–31 +9 39
5. Szombathelyi Haladás 25 10 5 10 32–34 –2 35
6. Paksi FC 25 8 11 6 29–27 +2 35
7. Újpest FC 25 7 11 7 36–37 –1 32
8. Mezőkövesd Zsóry FC 25 8 7 10 27–36 –9 31
9. Debreceni VSC 25 8 6 11 29–33 –4 30
10. MTK Budapest 25 7 8 10 20–28 –8 29
11. Diósgyőri VTK 25 7 4 14 30–49 –19 25
12. Gyirmót FC Győr 25 4 7 14 13–37 –24 19
NB I, 2016–2017, 25. FORDULÓ
ÁPRILIS 8., SZOMBAT
HELYSZÍN
NÉZŐSZÁM
JÁTÉKVEZETŐ
Újpest FC–Paksi FC 1–1
Budapest, Szusza Ferenc Stadion 1568
Karakó Ferenc
Videoton FC–Vasas FC 1–2
Felcsút, Pancho Aréna
2469
Szabó Zsolt
Debreceni VSC–Gyirmót FC Győr 2–1
Debrecen, Nagyerdei Stadion
2237
Bognár Tamás
MTK Budapest–Mezőkövesd 2–0
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
1264
Farkas Ádám
Haladás–Bp. Honvéd 0–1
Sopron, Városi Stadion2130
Erdős József
Ferencváros–Diósgyőri VTK 1–1
Budapest, Groupama Aréna
6235Andó-Szabó Sándor
A 25. forduló teljes nézőszáma: 15 903; meccsenkénti átlag: 2 651
TABELLA • MENETREND • GÓLLÖVŐLISTA
NB I, 2016–2017, 26. FORDULÓ
ÁPRILIS 11., KEDD
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
18.00: Vasas FC–Újpest FC (Tv: M4 Sport)
Budapest, Bozsik József Stadion Andó-Szabó Sándor
18.00: Diósgyőri VTK–Bp. HonvédMezőkövesd, Városi StadionBognár Tamás
ÁPRILIS 12., SZERDA
18.00: MTK Budapest–HaladásBudapest, Új Hidegkuti Nándor StadionSolymosi Péter
18.00: Mezőkövesd–Debreceni VSC
Mezőkövesd, Városi StadionVad II István
18.00: Gyirmót FC Győr–Videoton FC (Tv: M4 Sport)
Győr, Alcufer StadionSzőts Gergely
18.00: Paksi FC–FerencvárosPaks, Városi Stadion Kassai Viktor
TABELLA • MENETREND • GÓLLÖVŐLISTA

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik