NB I: Egy szögletet nem tudunk beadni - Détári

2012.05.19. 17:32
Címkék
A Ferencváros labdarúgócsapatát irányító Détári Lajos nem nagyon találta a szavakat a Siófok elleni hazai 1–0-s vereségük után.

„Természetesen nem erre számítottam, nagyon nehéz mit mondani egy ilyen mérkőzés után. Megvoltak a helyzeteink, de nem tudtuk gólra váltani őket, a Siófok pedig kihasznált egyet. Értetlenül állok az előtt, hogy egy szögletet nem tudunk beadni, és egy szabadrúgás után kapunk gólt, amikor nekünk lett volna lehetőségünk betalálni” – nyilatkozta a Sport Tv-nek Détári Lajos, aki pozitívumként a fiatal Holman Dávid játékát emelte ki.

Horváth Károly, a Siófok szakmai igazgatója széles mosollyal az arcán értékelte a látottakat: „Ilyenkor felszabadul minden gát, végtelenül boldog vagyok, minden dicséret a játékosokat illeti meg. Ez a mérkőzés a motiváción múlt. A játékosaim kellően motiváltak voltak, nem pörögtek túl, higgadtak maradtak, és vártak a lehetőségre, ami eljött a végén, Simon igazolta, hogy miért került hozzánk. Most már ki merem jelenteni, hogy erősödtünk a téli átigazolási időszakban, ennek köszönhetően van ennyi pontunk. A bajnokság elején nem számítottunk ennyire, maximum harmincnégyre.”

Legfrissebb hírek

José Mourinho megérkezett Madridba, holnap bemutatják – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
5 perce

Kézilabda: sztáredző érkezik jövőre a magyarokat foglalkoztató Melsungenhez – hivatalos

Kézilabda
26 perce

Glasner nemet mondott a Feyenoordnak, tovább tárgyal a Milannal

Olasz labdarúgás
41 perce

A tenger és az óceán találkozása a kolumbiai, viking csomók a norvég mezen

Foci vb 2026
58 perce

Hamilton: Újra és újra emlékeztetnem kell az embereket, hogy ki is vagyok

F1
1 órája

Angyal Dániel: Nagy fegyvertény a négyes döntő, de nem állnánk meg itt

Vízilabda
1 órája

„Felesleges ajánlatot tenniük” – a Bayern elnöke üzent a Real Madridnak Olise kapcsán

Német labdarúgás
1 órája

Erste Liga: a Debrecen szerződést hosszabbított kapusával – hivatalos

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik