Kétszer is egyenlített a Mezőkövesd a Diósgyőr otthonában

Vágólapra másolva!
2021.02.26. 19:50
A labdarúgó NB I 23. fordulójának nyitó mérkőzésén a Diósgyőr 2–2-t játszott odahaza a Mezőkövesddel az élvonal borsodi rangadóján. A vendégek kétszer is egyenlíteni tudtak.
LABDARÚGÓ NB I
23. FORDULÓ

DIÓSGYŐRMEZŐKÖVESD2–2(Milovic 14., Ivanovszki 84. – 11-esből, ill. Chrien 27., Farkas D. 87.)

Miskolc,DVTK Stadion,zárt kapuk mögött.Vezette:Pintér Cs.

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A hétközi Magyar Kupa-mérkőzést követően pénteken ismét egymásnak feszült a két borsodi vetélytárs, a Diósgyőr és a Mezőkövesd, ezúttal az OTP Bank Ligában. A keddi kupacsatát 2−0-ra a pályaválasztó kövesdiek nyerték meg, s jutottak ezzel tovább, péntek este pedig a DVTK szerepelt hazai pályán.

A piros-fehéreket irányító Zoran Zekic a bajnokit megelőzően elmondta, játékosaitól teljesen más mentalitást vár, mint amilyet kedden látott, egyúttal hangsúlyozta, jelentős nyomás ide vagy oda, csak a győzelem elfogadható, ha már a Ferencvárost és a Mol Fehérvárt is sikerült megverni a tavasszal. A másik oldalon nyugodtabban készülhettek, hiszen a Mezőkövesd az ezt megelőző kilenc bajnoki mérkőzésén veretlen maradt. Pintér Attila, a vendégek vezetőedzője nagy küzdelemre, izgalmas összecsapásra számított, ugyanakkor nyomatékosította, csapatával idegenben is eredményesen akar szerepelni.

Óvatos játékkal kezdődött a találkozó, inkább a hazaiak kezdeményeztek. Meglepetést jelentett, hogy a védősorból öt perc elteltével Hegedűs János előrébb került, és a húzás bejött, mert negyedóra sem telt el, amikor a hátvéd szögletet végzett el a bal oldalról, labdájára Goran Milovic egyedül érkezett, és öt méterről a bal alsó sarokba lőtt. Megvolt a vezetés, a diósgyőriek szempontjából itt akár véget érhetett volna a meccs...



Csakhogy volt még idő jócskán! A Mezőkövesd igyekezetét nem érhette kritika, igaz, játékában sok volt a pontatlanság, a futballisták időnként könnyelműen eladták a labdát. Egyedül Alekszandr Karnyicki előtt adódott lövési lehetőség, de a kaputól nyolc méterre rosszul találta el a labdát. Mégis sikerült egyenlíteni Martin Chrien révén, és a kapott gól szemlátomást megfogta a hazaiakat.

Zoran Zekic érzékelte, hogy a mutatott teljesítmény kevés a győzelemhez, ezért a második félidőre csatasorba állította két támadóját, így Sztefan Drazsicsot is. A Diósgyőr átvette az irányítást, a Mezőkövesd saját kapuja elé szorult, és csak szórványos megugrásokkal, egyéni akciókkal kísérletezett. Kisvártatva azonban egyre bátrabbak lettek a vendégek, kiegyenlítetté lett a játék, a DVTK képtelen volt gördülékeny támadások vezetésére, Zekic egyre idegesebben sétálgatott a kispad előtt.

A hajrában felpörögtek az események, és a hazaiak számára elérhető közelségbe került a győzelem, hiszen a jogosan megítélt tizenegyest Mirko Ivanovszki gólra váltotta. De ez olyan meccs volt, hogy nem lehetett tudni, mi történik a következő pillanatban: a rendes játékidő lejárta előtt Farkas Dániel egyenlített, ami egyrészt azt jelenti, hogy a DVTK az utolsó helyen maradt, másrészt meg azt, hogy a Mezőkövesd immár tíz bajnoki óta őrzi veretlenségét.2–2


ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 22 16 5 1 45–12 +33 53
2. Puskás Akadémia 22 12 3 7 32–28 +4 39
3. Mol Fehérvár 22 9 6 7 44–28 +16 33
4. MTK Budapest 22 9 6 7 31–28 +3 33
5. Paksi FC 22 9 5 8 45–40 +5 32
6. Mezőkövesd 23 8 7 8 25–29 –4 31
7. Kisvárda 22 8 7 7 22–28 –6 31
8. Zalaegerszegi TE 22 7 4 11 40–41 –1 25
9. Újpest FC 22 7 4 11 26–48 –22 25
10. Budafoki MTE 22 6 5 11 27–42 –15 23
11. Budapest Honvéd 22 5 7 10 32–33 –1 22
12. Diósgyőri VTK 23 6 3 14 28–40 –12 21
NB I, 2020–2021, 23. FORDULÓ

HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
FEBRUÁR 26., PÉNTEK
DVTK–Mezőkövesd 2–2Miskolc, DVTK StadionPintér Csaba
FEBRUÁR 27., SZOMBAT
14.45: Budafoki MTE–Kisvárda (Tv: M4 Sport)
Budapest, Budafoki MTE Sporttelep
17.00: Puskás Akadémia–Budapest Honvéd (Tv: M4 Sport)
Felcsút, Pancho Aréna
19.30: MTK Budapest–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
FEBRUÁR 28., VASÁRNAP
14.30: Paksi FC–Újpest FC (Tv: M4 Sport)
Paks, Paksi FC Stadion
17.30: ZTE–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)
Zalaegerszeg, ZTE Aréna
Az összes mérkőzés zárt kapus.
Az NB I góllövőlistája itt!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik