NB I: Diósgyőrből vásárolt kapust a Mezőkövesd

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.06.18. 12:40
null
Antal Botond hét év után távozik Diósgyőrből (Fotó: Dömötör Csaba)
A Mezőkövesd kivásárolta a szerződéséből Antal Botondot, a DVTK kapusát – jelentette be a diósgyőri labdarúgóklub a hivatalos honlapján.

A rutinos futballista hét év után távozik a DVTK-tól, melynek kapuját minden tétmérkőzést figyelembe véve összesen 120 alkalommal védte. Ebből 104 volt bajnoki meccs, ezzel Veréb György (287), Károlyi József (185) és Tamás Gyula (143) mögött negyedik a házi örökrangsorban.

Benczés Miklós, a Diósgyőr sportigazgatója a klub hivatalos honlapján elmondta, a Mezőkövesd kivásárolta a szerződéséből a 29 éves játékost, aki a mögöttünk hagyott idényben 13 NB I-es mérkőzésen állt a kapuban, ám a 20. fordulótól kezdődően már egyszer sem kapott lehetőséget az akkori vezetőedzőtől, Zoran Zekictől.

„Büszke vagyok rá, hogy a DVTK labdarúgója lehettem, és hét éven át szolgáltam a klubot. Ez idő alatt sok mindent éltünk át együtt, de én csak a szépre szeretnék emlékezni, mint például az Európa-liga-selejtezőjében aratott győzelmekre, a Nyíregyháza elleni rangadókra, és az FTC elleni sikerekre. (...) Szurkolok, hogy a csapat visszajusson az élvonalba, és ott ismét olyan eredményt érjen el, amelyikre büszke lehet a szurkolótábor és az egész város” – búcsúzott Antal, aki korábban védett nevelőegyesületében, az Újpestben, valamint Kecskeméten és Kaposváron is.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD ZSÓRYNÁL
Érkezők: Antal Botond (Diósgyőri VTK), Cseke Benjámin (MTK Budapest), Madarász Márk (Puskás Akadémia, legutóbb Csákvár, kölcsönben)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Jagodics Márk (Budafoki MTE)?, Kotula Máté (Szolnoki MÁV FC)?, Varjas Zoltán (BFC Siófok)?
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Eperjesi Gábor (Diósgyőri VTK), Guzmics Richárd(áprilisban szerződést bontottak vele), Szappanos Péter (Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Torvund Alexander (szentlőrinci kölcsön után Csákvár),
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik