NB I: BL-résztvevő figyelt fel a Ferencváros tehetségére

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.30. 10:12
A Nemzeti Sport Online Lengyelországból származó értesülései szerint Nikolics Nemanja csapata, a BL-főtáblás Legia Warszawa felfigyelt a Ferencváros U-válogatott tehetségére, Nagy Dominikre.

Az NSO klubhoz közeli lengyel forrásból úgy értesült, hogy a Legia Warszawa játékosmegfigyelője az elmúlt hetekben több magyar bajnoki meccsre is ellátogatott. Többek között a Ferencvárost is megtekintette, és a látottak eredményeként az FTC középpályása, a 21 éves Nagy Dominik felkerült azon futballisták listájára, akiknek a fejlődését a jövőben is nyomon követik.

Ez nem azt jelenti, hogy azonnal szerződtetni is szeretné Nagyot a Legia, de a továbbiakban is szemmel tartják. Így egyelőre nem történtek konkrét lépések az átigazolása ügyében, és úgy tudjuk, a Ferencváros ragaszkodik is a játékoshoz, a szakmai stáb számol vele a jelenlegi szezonban.

Már csak azért is, mert Nagy remekül kezdte az idényt, mind a hét fordulóban pályára lépett, egy gól és két gólpassz fűződik a nevéhez, majd múlt héten a válogatott összetartására is meghívót kapott Bernd Storck szövetségi kapitánytól (igaz, a szűkített, Feröer ellen készülő keretbe már nem került be).

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik