NB I: Bernd Storck visszavárja a Gyirmótot az élvonalba

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.20. 09:08
Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya NB I-es túrája során pénteken délután a Gyirmóthoz látogatott el.

Storck korábban elhatározta, az NB I-es klubok edzőivel találkozni szeretne, hogy minden szakvezetővel megvitathassa a szorosabb együttműködés lehetőségeit.

Ennek kapcsán pénteken a már biztosan búcsúzó Gyirmóthoz is ellátogatott. Ezúttal a magyar labdarúgók fizikai állapotának fejlesztéséről beszélt. Kifejtette, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség egységes mérési rendszert akar bevezetni az NB I-es és az NB II-es csapatoknál. Olyan fizikai felméréseket szeretnének elvégeztetni, amelyeket a válogatott összetartásokon is használnak Telkiben. Folyamatos adat- és információcserét terveznek tehát a szövetség és a klubok között. Ennek a módszernek a részleteiről pedig május végén Telkiben tartanak is egy előadást a csapatok erőnléti szakembereinek – olvasható a gyirmótiak honlapján.

A jó hangulatú megbeszélésen, Bernd Strock elismerően beszélt az együttesről és a létesítményről. Kiemelte, hogy példaértékű a klub tulajdonosainak elhivatottsága és az a financiális szerepvállalás, amelyet a Horváth testvérek végeznek. Megemlítette, hogy nagyon színvonalas válogatott mérkőzések helyszíne volt az Alcufer Stadion és szeretné, ha ez így folytatódna. Szóba került a gyirmóti utánpótlás helyzete és a Gyirmót SE Győr csapatainak jövőképe. A magyar válogatott szövetségi kapitánya végezetül sok sikert kívánt a klubnak és elmondta, hogy visszavárja a Gyirmót FC Győr csapatát az első osztályba – írja a hgyirmotfc.hu.

AZ ÁLLÁS
1. Budapest Honvéd 31 18 5 8 49–28 +21 59
2. Videoton FC 31 17 8 6 61–26 +35 59
3. Ferencvárosi TC 31 13 10 8 51–40 +11 49
4. Vasas FC 31 14 6 11 47–38 +9 48
5. Paksi FC 31 11 11 9 38–33 +5 44
6. Szombathelyi Haladás 31 12 7 12 40–42 –2 43
7. Újpest FC 31 9 12 10 45–48 –3 39
8. Debreceni VSC 31 10 8 13 37–40 –3 38
9. Diósgyőri VTK 31 10 6 15 38–55 –17 36
10. Mezőkövesd Zsóry FC 31 9 9 13 35–51 –16 36
11. MTK Budapest 31 8 11 12 25–35 –10 35
12. Gyirmót FC Győr 31 4 9 18 18–48 –30 21

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik