Távozó csabai B-közép, sok kakaskodás és egy FTC-gól

Vágólapra másolva!
2016.02.13. 15:16
null
(Fotó: Veres Viktor)
A listavezető Ferencváros csakúgy, mint ősszel hazai pályán, Békéscsabán, a labdarúgó NB I 20. fordulójában is 1–0-ra nyert riválisával szemben.

LABDARÚGÓ NB I
20. FORDULÓ

BÉKÉSCSABA–FTC 0–1 (Pintér Á. 9.)
Békéscsaba,
2532 néző. Vezette: Karakó
ÉLŐ, SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS
JEGYZŐKÖNYV

TABELLA

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

A Ferencváros elveszítette a legutóbbi két tétmérkőzését (az Újpest ellen 0–1 a bajnokságban, a Videoton ellen 0–1 a Magyar Kupában). Amióta Thomas Doll a zöld-fehérek trénere, az FTC még nem szenvedett vereséget egymás után három tétmérkőzésen. A Békéscsaba eközben négyes nyeretlenségi sorozatban volt, legutóbb november 21-én, a Puskás Akadémia FC ellen győzött bajnokin.

Ahogy ősszel, úgy most is kiválóan megszervezte csapata védekezését Zoran Szpisljak. A Fradi mezőnyfölénye az egész első félidőben nyomasztó volt, a tizenhatos előterében azonban rendre elfogyott a tudomány, vagy a hazaiak tisztáztak kiválóan.

Előfordult azonban olyan, hogy ez a tisztázás az alapvonalon túlra ment, és az egyik ilyen alkalom a kilencedik percben volt, amikor Hajnal Tamás szögletét az FTC egyik középhátvédje, Michal Nalepa fejelte le éppen a másik, Pintér Ádám elé, aki kapásból a bal felsőbe bombázott (0–1).

Pintér a téli szünet után a második találkozóján is kiszorította az ősszel alapembernek számító Leandrót, most pedig góllal hálálta meg edzője bizalmát.

A Fradi-játékos betartotta ígéretét; kíméletlen 18 óra Csabán

A Ferencváros győzelme nem forgott veszélyben, mivel a Békéscsaba igazi ziccerbe nem tudott kerülni. A kisebb veszélyek alkalmával vagy Pintér Ádám vagy Dibusz Dénes tisztázott, ám egyikőjüknek sem kellett bravúros megoldásokat alkalmazniuk.

A találkozó inkább szólt a csetepatékról. A pályán több kakaskodás volt, Borbély Bálint két perc alatt pirosat is kaphatott volna két szabálytalansága miatt, de megúszta egy sárgával. A lelátón is voltak problémák, a hazai ultrák elhagyták a stadiont, az okokról különféle információk jelentek meg. Az biztos, hogy a hazai B-közép kiürült.

Üresen maradt a hazai B-közép
Üresen maradt a hazai B-közép

A Ferencváros végül igazi helyzet nélkül is begyűjtötte a három pontot. Pintér Ádám bombagólja dicsérendő, de Thomas Doll biztosan elégedetlen a tartalékos sereghajtó ellen mutatott teljesítménnyel.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!


20. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés Játékvezető
Február 13., szombat
15.30 Puskás Akadémia–DVTK 1–0 Vad II István
15.30
Honvéd–Haladás 0–1Andó-Szabó Sándor
15.30 MTK–Paks – ELHALASZTVA(Farkas Ádám)
15.30 Békéscsaba–Ferencváros 0–1
Karakó Ferenc
15.30 DVSC–Vasas 4–0Erdős József
18.00Újpest–Videoton 1–0Kassai Viktor
A bajnokság állását itt nézheti meg!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 20 17 1 2 42–8 +34 52
2. Újpest FC 20 9 7 4 28–19 +9 34
3. Szombathelyi Haladás 20 8 8 4 18–19 –1 32
4. DVSC-Teva 20 8 7 5 32–22 +10 31
5. Videoton FC 20 10 10 22–20 +2 30
6. Paksi FC 19 8 6 5 24–19 +5 30
7. MTK Budapest 19 8 5 6 24–20 +4 29
8. Budapest Honvéd 20 6 6 8 24–25 –1 24
9. Diósgyőri VTK 20 5 5 10 20–31 –11 20
10. Puskás Akadémia FC 20 4 7 9 24–31 –7 19
11. Vasas FC 20 5 1 14 19–35 –16 16
12. Békéscsaba Előre 20 3 3 14 17–45 –28 12

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik