NB I: az utóbbi két bajnok 50 éve még az NB I B-ben „tolta”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.30. 14:22
A labdarúgó NB I hétvégi fordulójában vasárnap is rendeznek egy mérkőzést. Az Európa-ligától a héten búcsúzó Videoton fogadja az El-ből egy körrel korábban kieső DVSC-t. Ötven évvel ezelőtt még a másodosztályban rugaszkodtak egymásnak... Néhány statisztikai érdekesség a találkozó elé.

A két csapat az NB I B-ben (azaz a másodosztályban) már az 1965-ös szezonban játszott egymással bajnoki meccset, az élvonalban viszont csupán 1979-ben – amikor a DMVSC felkerült az NB I-be – találkoztak először, és fehérvári összecsapásuk 1–1-re végződött. A mostani lesz a 66. meccsük az első osztályban, az eddigi 65 mérkőzés mérlege: 30 debreceni győzelem, 14 döntetlen, 21 fehérvári siker.A két csapat az NB I B-ben (azaz a másodosztályban) már az 1965-ös szezonban játszott egymással bajnoki meccset, az élvonalban viszont csupán 1979-ben – amikor a DMVSC felkerült az NB I-be – találkoztak először, és fehérvári összecsapásuk 1–1-re végződött. A mostani lesz a 66. meccsük az első osztályban, az eddigi 65 mérkőzés mérlege: 30 debreceni győzelem, 14 döntetlen, 21 fehérvári siker.

♦ Bár a Székesfehérváron rendezett bajnokik statisztikája a Videotonnak kedvez (17 Vidi-győzelem, 7 iksz, 8 Loki-siker), legutóbbi két fehérvári találkozójukat a DVSC nyerte meg, mind a kettőt 2–1-re. Tavaly ősszel a Debrecen sikere zárta le a Videoton remek, tízmeccses győzelmi szériáját.

Hat bajnokijából ötöt elveszített a Videoton, utóbbi hat tétmérkőzése vereséggel zárult – kifejezetten rossz passzban van a csapat. Hazai pályán még csak két bajnoki meccset játszott ebben a szezonban, a Haladástól 1–0-ra, a Ferencvárostól 3–1-re kapott ki.

♦ A nyitó fordulóban, Békéscsabán aratott győzelme után öt NB I-es mérkőzéséből csupán egyet nyert meg a Debreceni VSC (konkrétan Diósgyőrben) – nincs tehát jó formában a Loki sem. Vendégként viszont szépen gyűjtögeti a pontokat, kétszer győzött, egyszer (Kispesten) döntetlent játszott, míg idegenben még veretlen.

♦ A Videoton napra pontosan három évvel ezelőtt jutott fel az Európa-liga főtáblájára, miután 0–0-s összesítést követően tizenegyesekkel 4–2-re legyőzte a Trabzonsport. Erre a sikerre emlékezett vissza egy nyilatkozatában a csapat korábbi vezetőedzője, a most már a Fiorentinát irányító Paulo Sousa, akinek azért is emlékezetes ez a nap, mert augusztus 30-án ünnepli a születésnapját – ma a negyvenötödiket.

LABDARÚGÓ NB I, 7. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Augusztus 29., szombat
18.00 DVTK–Újpest 2–1
Bognár Tamás
18.00 Békéscsaba–Haladás 01
Berke Balázs
18.00 Bp. Honvéd–Puskás Akadémia 00
Kassai Viktor
18.00 Vasas–MTK 01 Németh Ádám
20.30 Ferencváros–Paks 20
Solymosi Péter
Augusztus 30., vasárnap
19.00 Videoton–DVSC (M4) Vad II István
A bajnokság állását itt tekintheti meg!

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik