NB I: Az MLSZ szabálya rossz irányba viszi az utánpótlást – Hemingway

Vágólapra másolva!
2016.07.28. 21:21
null
Hemingway szerint nem jó az MLSZ új szabálya (Fotó: NS-archív)
George F. Hemingway, a Budapest Honvéd tulajdonosa rendkívül kritikusan fogalmazott a Sport TV „Mai helyzet” című műsorában az MLSZ új, utánpótláskorú labdarúgók átigazolására vonatkozó szabályozásával kapcsolatban.

„Az MLSZ hozott egy szabályt, ami szerintem rossz irányba viszi el az utánpótlást. A cél nagyszerű volt, hogy a kisebb klubok kapjanak valamennyi pénzt. A másik cél, hogy a gyerekek ne menjenek egyik klubból a másikba, viszont nem jó, mert a szabadság jó a gyerekeknek. Ha valaki egyik klubból a másikba akar menni, akkor menjen” – kezdte George F. Hemingway, a Honvéd tulajdonosa.

15 MILLIÓS BUKÁS LEHET
A klubvezető három példával is szemléltette az érveit. Mivel három kategóriába (I., II., egyéb) sorolják az utánpótláscsapatokat, egy fiktív 16 éves, például a Haladásnál (I. kategória) 2010 óta játszó gyerekért 15 millió forintot kellene fizetnie a Honvédnak (I. kategória), ha oda szeretne igazolni, de ha két év múlva nem kap profi szerződést, ingyen mehet át egy alsó, egyéb kategóriába sorolt klubhoz.

Az alsóbb kategóriákban alacsonyabb a költségtérítés, ha egy 15 éves, 2010 óta játszó fiatal egy BLSZ III-as csapatból érkezik (egyéb kategória), 900 ezer forintjába kerülne a klubnak, és három év múlva egy második kategóriába sorolt klubhoz 1.2 millió forintért igazolhatna. Amennyiben az átigazolás során mindkét csapat a legalsóbb, egyéb kategóriában szerepel, 450 ezer forintért válthatna klubot egy 15 éves labdarúgó.

„Eddig az volt – mint mindenhol nemzetközileg –, hogy ha valaki elment amatőrből profinak, akkor annak a klubnak, amely a profi szerződést adta, egy bizonyos összegben nevelési költségtérítést kellett fizetni a nevelő kluboknak. Az MLSZ ezt jóváhagyta, mindig így is volt. Most új szabályt vezettek be, amelynek értelmében nemcsak akkor kell fizetni, ha valaki profi szerződést kap, hanem akkor is, amikor egyik klubból átmegy a másikba szerződés nélkül, csak azért, mert átmegy.”

Van egy táblázat, ami alapján ez a költségtérítés történik.

„Két baj van ezzel, az egyik az, hogy a jobbágyságot eltörölték Magyarországon, de most ismét bevezetjük, mert ezt futballjobbágyságnak hívnám. Egy gyerek jön hozzám, és azt mondja, hogy voltam öt évet mondjuk a Haladásnál Szombathelyen, és felköltözök Budapestre, szeretnék idejönni, nekem tizenöt millió forintomba kerülne átvenni ezt a gyereket” – fogalmazott George F. Hemingway az MLSZ új szabályával kapcsolatban.

„A gondolat az volt, hogy vannak nevelőegyesületek, ahonnan eljönnek a gyerekek, és adjunk nekik valamennyi pénzt. Valaki adhat nekik valamennyi pénzt, az nagyon jó, de mondjuk a Honvéd, amelyik semmit nem kap, csak tovább költ pénzt a gyerekre addig, amíg nem ad neki profi szerződést. Profi szerződést tízből egy vagy két gyerek kap, ez esetben megfizetjük azt, ami a képzésért járt, ezzel nincs semmi baj, egyetértek.”

VAN OLYAN KLUB, AMELYNEK ANNYI PÉNZE VAN, HOGY…
„Van olyan klub, amely szintén ellenzi a rendszert, azt gondolja, hogy ez totális botrány. Ilyen például az MTK, ahol jó akadémiák vannak. Vannak olyanok, akik azt mondják, hogy nekünk jön a pénz, tehát jó dolog, vagy azt, hogy nekik annyi pénzük van, hogy ez őket nem érdekli.”

„De hogy amatőrből amatőrbe miért kell fizetni, az érthetetlen. A másik dolog: ez megakadályozza, hogy a gyerek mozogjon, jobbágyságba taszítja a futballistát. A gyerek nem tud Szombathelyről Budapestre jönni, a Honvédtól az MTK-hoz, Felcsútról a Vasashoz menni, és fordítva. Azt mondták, a két klub megegyezhet alacsonyabb összegben is. De az a klub, amelyik kapja a pénzt, miért egyezne meg alacsonyabb összegben? Mi is beszéltünk klubokkal, eszük ágában sem volt megegyezni alacsonyabb összegben. Mi még ajánlottuk bizonyos kluboknak, hogy legyen kölcsönös, fizessük csak tíz százalékát az összegnek mi is meg ők is, de eszükben sincs. Ez százszázalékosan negatív dolog, amit ha nem függesztenek fel és nem fordítanak meg, a magyar utánpótlásnak óriási kárt okoz” – mondta a klubvezető.

„Óriási meglepetésemre június tizenhatodikán kaptunk egy levelet, amelyben az állt, hogy július elsejétől ez lesz a rendszer. Ez azért rossz még, mert az egész tavaszi szezonban beszélgettünk gyerekekkel, szülőkkel, hogy hozzánk szeretnének jönni. Azt mondják, hogy rendben, nincs szerződés, ide jöhetsz júliusban, amikor megindul az akadémia, vagy megindul az alsóbb korosztálynak az edzés, és itt fogsz beiskolázni, itt fogsz lakni… Nos, most ez totál zéró, eljön július elseje, és kiderül, hogy a gyerekért, aki úgy volt, hogy ingyen jön, tizenöt millió forintot kellene fizetni. Hát tudja, mikor fogok tizenöt millió forintot fizetni?” – nyilatkozta a rendszer bevezetéséről George F. Hemingway.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik