NB I: az FTC kupagyőzelmével a Fehérvár a negyedik kupainduló

Vágólapra másolva!
2022.05.11. 22:32
null
Irány a nemzetközi kupaporond (Fotó: Török Attila)
Miután a Ferencváros a Paks ellen 3–0-ra győzött a Magyar Kupa döntőjében szerda este, és ezzel a bajnokság után a Magyar Kupában is az első helyen zárt, eldőlt, hogy a bajnokságban már biztosan a 4. helyen végző Mol Fehérvár FC lesz a negyedik magyar nemzetközi kupainduló a következő idényben.

Az már a kupadöntő előtt biztos volt, hogy a Ferencváros bajnokként a Bajnokok Ligája első selejtezőkörében kezdi majd meg a szereplést, míg a dobogó alsó két fokán osztozó Kisvárda, Puskás Akadémia duója az Európa-konferencialigában indulhat.

A negyedik helyre a Paksnak volt esélye, ha megnyeri a kupát, csatlakozhat a bajnoki második és harmadik helyet az utolsó fordulóban egymás között eldöntő két csapathoz a harmadik számú európai kupasorozat második selejtezőkörében.

Miután viszont a Ferencváros megnyerte fennállása során 24. alkalommal a Magyar Kupát, így az is eldőlt, hogy a kupagyőztes indulási joga a bajnoki negyedik helyezettre száll, ez pedig már biztosan a Mol Fehérvár FC lesz – amely szintén az Ekl második selejtezőjében száll be a küzdelmekbe, ráadásul minden bizonnyal kiemeltként.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik