NB I: Az egész klub padlóra került a BL-búcsú után – Doll

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.24. 07:32
null
Nagy kudarc volt a Ferencvárosnak a BL-búcsú (Fotó: Földi D. Attila)
A labdarúgó NB I szombati mérkőzései után Thomas Doll elmondta, a Ferencváros padlóra került, miután kiesett a Bajnokok Ligájából. Marco Rossi ilyen FTC-t még nem látott, Mészöly Géza fiatal játékosát dicsérte, Pintér Attila szerint Tóth Bence kiállításáig az történt, amit ők akartak, Horváth Ferenc ilyen büntetőt még nem látott, mint amilyet az Újpest kapott, míg Nebojsa Vignjevics elmondta, nem könnyű ebben a helyzetben értékelnie.

FERENCVÁROS–HONVÉD 1–0 (Böde 43.)

THOMAS DOLL, a Ferencváros vezetőedzője: – Mindenki el tudja képzelni, hogy az egész klub padlóra került a Bajnokok Ligája-búcsút követően. Mindnyájan vártuk ezeket a nemzetközi mérkőzéseket, erre ilyen könnyedén elajándékoztuk másnak a lehetőséget. Szerdán százhúsz percet játszottunk, ezért a Honvéd ellen nem volt más választásunk, úgy léptünk pályára, hogy egy gól eldöntheti a három pont sorsát. Most csak az volt fontos, hogy győzzünk. Mindegy volt, hogy kínkeservesen, csak gyűjtsük be a három pontot. Egységesek legyünk, és végre előre tudjunk ismét nézni. Ezen a napon jól kontráztunk, hátul pedig jól zártunk. Nem volt különösebb oka, hogy az utolsó tíz percre leültem a kispadra. Általában végigbírom a meccseket, fitt vagyok, ám most elment a hangom. Máté Csaba segítőm vette át a szerepemet, a találkozó végén ő kiabált az oldalvonal mellől.

MARCO ROSSI, a Honvéd vezetőedzője: – Rendkívül taktikus mérkőzést játszottunk a Ferencváros ellen. Az előző két-három évre visszatekintve nem emlékszem ilyen Fradira, amelyik ennyire defenzíven lépett volna pályára ellenünk. Különösen a második félidőben védekeztek a zöld-fehérek, helyzetük sem volt, csupán a végén egy, amikor teljesen kinyíltunk. Kiegyenlített mérkőzés volt, ezért az eredmény is lehetett volna döntetlen. Nemigen volt helyzete a Ferencvárosnak, az első félidőben csupán egy, igaz, azt ki is használta. Senki sem szólhatott volna egy szót sem, ha ez a találkozó egy egyes döntetlennel zárul. A kapu előtt határozottabbnak kellett volna lennünk. A fordulás után mentünk előre, taktikailag mindent megtettünk. Az összes támadó szellemű játékost becseréltük a kispadról, ráadásul mi az MLSZ összes ajánlását is betartjuk. Ez behatárolja a mozgásterünk.

HALADÁS–MEZŐKÖVESD 1–1 (Rácz B. 8., ill. Gohér 41.)

MÉSZÖLY GÉZA, a Haladás vezetőedzője: – Jól indult a mérkőzés, ami a Fradi ellen nem sikerült, most bejött. Korán gólt szereztünk, ám a rendkívül fontos második gól már nem sikerült, pedig valószínűleg attól megroppant volna az ellenfél. Nem különösebben tisztem az ellenfél játékával foglalkozni, így nem is teszem, de szeretném, hogy egyszer, amikor rosszul játszik csapatom, az egyetlen szabadrúgásból megrúgott labdánk a kapuban kössön ki. Egyébként a sorfal között-fölött ment el a labda, Gaál Bálint fejét talán még súrolta is. A második félidőben is mi domináltunk, a hajrában már helyzeteink is voltak, de sajnos Németh Márió, Iszlai Bence és Gaál Bálint is kihagyta őket. Rácz Barnabás egész héten remekül edzett, látszott rajta, hogy motivált, sokra hivatott labdarúgó. Örülök, hogy megszerezte élete első élvonalbeli gólját, de annak is, hogy rajta kívül másik két fiatal is megmutathatta magát. Bízom benne, hogy később a többi tehetségünknek is lehetőséget tudunk adni.

PINTÉR Attila, a Mezőkövesd vezetőedzője: – Le a kalappal a játékosok előtt, mert alig három hete vagyunk így együtt, mégis kiemelkedően teljesítettek. Nagyon jó mérkőzést játszottak, és végig a mi akaratunk érvényesült. Azért változtattam öt helyen a múlt heti csapaton, mert azóta egy hét eltelt, és egyre jobban beilleszkednek az újonnan érkezett labdarúgók. Ez látszott a Haladás ellen is, hiszen Tóth Bence kiállításáig az történt a pályán, amit mi akartunk. Egyáltalán nem vagyunk kis csapat. Valamennyi labdarúgóm olyan, mint a többi, élvonalban szereplő együttes játékosa. Ugyanúgy az első osztályban szerepelnek, mint mások. Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy bizonyítsuk, helyünk van a legjobbak között.

DVTK–ÚJPEST 2–1 (Oláh B. 52., Bognár I. 54., ill. Andrics 28. – 11-esből)

HORVÁTH FERENC, a Diósgyőr vezetőedzője: – Jól kezdtünk, de az első félidő második része inkább az Újpesté volt. A furcsa tizenegyes pedig érezhetően megfogta a csapatot. Ebbe nem mennék bele, de ilyen büntetőt én még nem láttam. Amikor bementem a játékosokhoz a szünetben, először megijedtem, úgy ültek, mintha meghalt volna valaki… Szerencsére nem így történt, de semmi extra beszédet nem tartottam, annyit mondtam, hogy ezt a mérkőzést meg lehet nyerni, van időnk, a győzelem a meccs végén is a miénk lehet, vagyis nem kell kapkodnunk. A srácok nem fogadtak szót, de ezt most elnézem nekik… Nem terveztem meg előre, hány pontot szerzünk. Nem volt sok időnk, ezért próbáltam elhitetni a játékosokkal, hogy sikeresek lehetnek, ha hisznek magukban. Lehet itt pontokat csipegetni, ha éhes oroszlánként harcolunk. A játékosok ma mindent megtettek, és ha ezt így folytatják, nagyon lehet majd szeretni őket. A közönség reakciója nyilván jólesett, de ez nem az én érdemem. Nem a jó taktika vagy a menet közben kitalált változtatás hozta meg a sikert. A győzelmet a játékosok harcolták ki, a szív diadala volt.

NEBOJSA VIGNJEVICS, az Újpest vezetőedzője: – Nem könnyű ebben a helyzetben értékelni a látottakat. Nagyon érdekes mérkőzés volt, szerintem nem kezdtünk rosszul, tudtuk kontrollálni a játékot, birtokoltuk a labdát, voltak kisebb lehetőségeink, és le tudtuk fékezni a diósgyőri rohamokat. Aztán megszereztük a vezetést, és az első félidő hátralévő részében sem tudott helyzetet kialakítani az ellenfél a kapunk előtt. A mérkőzést a szünet utáni időszakban veszítettük el. Nagyon könnyű gólokat engedtünk az ellenfélnek. Hiányzott a tapasztalat, a rutin csapatunkból, és ez ebben a néhány percben volt leginkább tetten érhető. A második diósgyőri gól után már nagyon nehéz helyzetben voltunk, próbálkoztunk, mentünk előre, de ez nem volt elég a pontszerzéshez. Láttam értékelhető momentumokat mind a két mérkőzésünkön. Egy évvel ezelőtt két győzelemmel kezdtünk, akkor mindenki boldog volt, aztán kilenc mérkőzésen súlyos problémáink adódtak… Szóval dolgozni kell tovább, azt kell erősíteni, ami eddig jól működött, a hibákat pedig igyekszünk kijavítani.

NB I 2016–2017, 2. FORDULÓ
JÚLIUS 23., SZOMBAT HELYSZÍN
NÉZŐSZÁM
Haladás–Mezőkövesd 1–1
Sopron, Soproni Városi Stadion
1225
DVTK–Újpest 2–1 Miskolc, DVTK-stadion 6381
Honvéd–Ferencváros 0–1 Budapest, Bozsik József Stadion
2384
JÚLIUS 24., VASÁRNAP JÁTÉKVEZETŐ
18.00: Gyirmót FC Győr–MTK Győr-Gyirmót, Alcufer Stadion
Erdős József
18.00: Paks–Videoton (Stream: m4sport.hu) Paks, Paksi Stadion
Karakó Ferenc
18.00: Vasas–DVSC-Teva (Tv: M4) Budapest, Illovszky Rudolf StadionBognár Tamás
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 2 2 4–1 +3 6
2. Diósgyőri VTK 2 2 4–2 +2 6
3. Budapest Honvéd 2 1 1 2–1 +1 3
4. Vasas FC 1 1 1–0 +1 3
5. Mezőkövesd Zsóry FC 2 2 3–3 0 2
6. Gyirmót FC Győr 1 1 2–2 0 1
7. Paksi FC 1 1 1–1 0 1
7. DVSC-Teva 1 1 1–1 0 1
9. Szombathelyi Haladás 2 1 1 2–4 –2 1
10. Videoton FC 1 1 1–2 –1 0
11. MTK Budapest 1 1 0–1 –1 0
12. Újpest FC 2 2 1–4 –3 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik