NB I: a Vasasnál nincs pánik a stadionépítés miatt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.03. 19:30
Majdnem kétmilliárd forintot vontak el négy magyarországi futballstadion (Bp. Honvéd, Győri ETO, PMFC, Vasas) fejlesztésétől – az erről szóló kormányhatározat a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg. Markovits László, a Vasas SC elnöke logikus és ésszerű lépésnek gondolja az átcsoportosítást.

Az alábbiakban tartalmi változtatás nélkül közöljük Markovits László, a Vasas Sport Club elnökének közleményét, amelyet a klub honlapján jelentetett meg:klub honlapján jelentetett meg:

„Semmiféle pánikot vagy meglepetést nem okozott számunkra a Magyar Közlönyben megjelent határozat, miszerint a Kormány elvonta az idei évre szánt forrásokat az Illovszky-stadion rekonstrukciója kapcsán.

Teljesen logikus és ésszerű lépés történt a Kormány részéről, hiszen az Illovszky-stadion kapcsán már korábban egyértelművé vált, hogy az idén nem kezdünk neki a rekonstrukciónak.

Ahogy azt a közelmúltban tartott szurkolói találkozón is elmondtam, a tervezett stadionépítési program lehetséges ütemezése nem változott, így továbbra is reális esélyt látok arra, hogy lelátókkal teljesen körbezárt stadion épüljön a 2016–2017-es szezonban. Jelen pillanatban a szükséges egyeztetések folynak, amely kapcsán eldőlhet, hogy milyen forrással és milyen ütemezéssel épülhet meg az új Illovszky-stadion.

Ezt az ütemezést figyelembe véve a következő szezon kapcsán már több egyeztetésre is sor került az MLSZ illetékes vezetőivel, azon dolgozunk, hogy a következő idényben a Vasas és az MTK hazai mérkőzéseinek a Fáy utca adhasson otthont.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik