NB I: a Vasas a második félidőben bedarálta a DVTK-t

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.03. 17:19
null
A Vasas ismét remekelt, a DVTK bánta (Fotó: Meder István)
A listavezető Vasas remek második félidei játékának köszönhetően 3–0-ra legyőzte a Diósgyőrt a labdarúgó NB I 18. fordulójában.

 

LABDARÚGÓ NB I
18. FORDULÓ
Vasas–DVTK 3–0
(Németh M. 58. – öngól, Vaskó 61., Berecz 75.)

A Vasas már az első percekben jelezte, hogy mindenképpen szeretné kijavítani a Honvéd elleni botlását. A bal oldalról Hangya Szilveszter és Remili Mohamed rendre lövöldözte középre a labdákat, ám a diósgyőriek hátul határozottan állták a sarat.

Az első félidőben az is kiderült, hogy Risztevszki személyében remekül cselező védője is van a Vasasnak. A macedón játékos kétszer is megőrjítette a DVTK védelmét, de előbb ő maga lőtt kapu fölé, majd Remili nem tudott élni a pompás passzal, mert egymást zavarták csatártársával, Ádám Martinnal.

A miskolciak inkább a kontratámadásaikban bíztak, azonban sem Makrai, sem Vela – utóbbi, úgy látszik, megirigyelte Risztevszki cseleit, mert maga is bemutatott néhányat egy remek szóló alkalmával – nem tudott élni a lehetőséggel. Ádám és Pavlov kísérleténél sem változott az eredmény, mert Rados mindkét alkalommal nagy bravúrral védett.

A második játékrészben a Vasas ugyanott folytatta, ahol az elsőben abbahagyta. Sorra jöttek a helyzetek, és az 58. percben a várva várt gól is. Remili szabadrúgását még kifejelték a védők, de a labda Murka elé került, aki egyből kapura lőtt. Lövésébe pedig olyan szerencsétlenül ért bele Németh Milán, hogy a lábáról a saját kapujába pattant a labda – öngól! (1–0)

Alig telt el három perc, a csereként beálló Vaskó Tamás révén növelte előnyét a Vasas. Ádám ívelt egy szabadrúgást a kapu elé, a labda mindenki felett átszállt, a hosszún érkező Vaskó viszont pontos volt és kapásból a kapu jobb alsó sarkába lőtt! (2–0)

Ezután a DVTK addigi játéka teljesen szétesett; bár Nono és Bognár lövésénél Nagy Gergelynek nagyot kellett védenie, a vendégek támadásban már nem tudtak újítani. Király beállítása pedig remek döntést volt Michael Oenningtől: a fiatal középpályás Berecz Zsombornak adott pompás gólpasszt, amivel végérvényesen eldőlt a meccs. (3–0)

A hátralévő időben már csak a gólkülönbség maradt a kérdés, de Rados tett róla, hogy a 3–0 lett a végeredmény. A Diósgyőr kapusa csapata legjobbja volt, egyik gólról sem tehetett.

A Vasas listavezetőhöz méltó magabiztos és megérdemelt győzelmet aratott, ezzel a 2013. október 9-i Ligakupa-meccs után ismét legyőzte tétmérkőzésen a Diósgyőrt. Az angyalföldiek az őszi szezon utolsó fordulójában Paksra látogatnak, míg a DVTK a Gyirmótot fogadja.

NB I, 2016–2017, 18. FORDULÓ
DECEMBER 3., SZOMBAT HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Gyirmót–Bp. Honvéd 0–4 Győr-Gyirmót, Alcufer StadionPintér Csaba
Mezőkövesd–FTC 2–0 Mezőkövesd, Városi StadionSzabó Zsolt
MTK–Újpest 1–1 Budapest,
Új Hidegkuti Nándor Stadion
Bognár Tamás
Paks–Haladás 2–1
Paks, Paksi Stadion Solymosi Péter
Vasas–DVTK 3–0
Budapest, Bozsik József Stadion Vad II István
DVSC–Videoton 0–1
Debrecen, Nagyerdei Stadion Erdős József
AZ ÁLLÁS
1. Vasas FC 18 10 4 4 30–17 +13 34
2. Videoton FC 18 10 3 5 38–18 +20 33
3. Budapest Honvéd 18 9 4 5 31–17 +14 31
4. Ferencvárosi TC 18 8 5 5 33–26 +7 29
5. Mezőkövesd Zsóry FC 18 7 6 5 21–21 0 27
6. Szombathelyi Haladás 18 7 4 7 21–22 –1 25
7. Újpest FC 18 5 9 4 28–26 +2 24
8. Debreceni VSC 18 5 5 8 20–24 –4 20
9. Paksi FC 18 4 8 6 17–24 –7 20
10. MTK Budapest 18 4 7 7 11–20 –9 19
11. Diósgyőri VTK 18 5 3 10 23–36 –13 18
12. Gyirmót FC Győr 18 3 4 11 8–30 –22 13

 

 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik