NB I: a „téli álom” nem éheztette ki a szurkolókat – nézőszámok

Vágólapra másolva!
2016.02.13. 21:48
null
A békéscsabai szurkolók megosztották a nézőszámmal kapcsolatos sommás véleményüket (Fotó: Földi Imre)
Olvasóink már megszokhatták, hogy a Nemzeti Sport Online a labdarúgó NB I aktuális fordulóját követően a kluboktól összegyűjti a mérkőzések hivatalos látogatottsági adatait. A tavaszi szezon „csonka hétvégével” kezdődött, miután az MTK–Paks találkozót elhalasztották, így a 20. fordulóról csak később kapunk teljes képet. Azt viszont már most is megállapíthatjuk, hogy az őszi összképhez hasonlóan most sem mozdultak meg tömegek.

 

Csonka fordulóval kezdődött a tavaszi idény, ugyanis nem rendezték meg a szombat 15.30-ra kiírt MTK–Paks NB I-es meccset, mivel a Paksi FC két munkatársánál bakteriális fertőzést diagnosztizáltak. A Tolna megyeiek, egyeztetve a fővárosiakkal és az MLSZ-szel, a bajnoki elhalasztása mellett döntöttek. A forduló látogatottsági adatairól így majd csak később kapunk teljes képet.

Azt viszont már most megállapíthatjuk, hogy a téli szünetet követően sem mozdultak meg tömegek. A forduló legnézettebb mérkőzését vélhetően az Újpest–Videoton párosítás adja (az MTK–Paks összecsapás aligha fog több ezres tömegeket vonzani) a maga 2564 nézőjével, ez pedig a 20152016-os szezonban a legalacsonyabb adat e tekintetben. Ez a szám kettővel lehetett volna magasabb is, ha Bernd Storck és Andreas Möller átjut a rendőrkordonon és bejut a stadionba...

Nem sokkal maradt el ettől a Békéscsaba–FTC (2532) találkozó sem, amelyre eredetileg háromezer feletti volt az értékesített jegyek száma, ám végül kevesebben látogattak ki rá, mint várták. Ám nemcsak erről maradt emlékezetes ez a meccs, hanem arról is, hogy a hazaiak ultrái – akik felirat formájában már a kezdősípszó előtt jelezték elégedetlenségüket a gyér érdeklődés miatt – a rendezőkkel konfliktusba keveredtek, s végül sértődöttségükben a mérkőzés közben, a 60. perc környékén elhagyták a stadiont.

Kétezer feletti nézettséget hozott még a DVSC és a Vasas összecsapása is (2124), bár aki kilátogatott, négy gólt is láthatott, ellentétben a többi, egygólos meccsel. A Puskás Akadémia–DVTK és a Bp. Honvéd–Haladás találkozót is alig többen mint ezerötszázan látták, így – bár a teljes képhez még hátravan egy mérkőzés – azt láthatjuk, hogy az NB I „téli álma” nem éheztette ki a szurkolókat.

NB I-ES NÉZŐSZÁMOK
ÖsszesenÁtlagA legmagasabb nézőszám
1. forduló
17 724 2954Haladás–FTC: 4395
2. forduló
17 902
2984
FTC–DVTK: 6027
3. forduló
18 047
3008
DVTK–Videoton: 4264
4. forduló
16 766
2794
Videoton–FTC: 5020
5. forduló
20 268
3378
FTC–MTK: 6817
6. forduló
15 334
2556
DVSC–FTC: 6241
7. forduló
20 388
3398
FTC–Paks: 7419
8. forduló
18 320
3053
Újpest–FTC: 8445
9. forduló
21 9143652
FTC–Békéscsaba: 8824
10. forduló
13 516
2253
Haladás–Vasas: 4085
11. forduló
21 475
3579
FTC–Bp. Honvéd: 9037
12. forduló
17 248
2875
FTC–Haladás: 7869
13. forduló
18 132
3022
DVTK–FTC: 8165
14. forduló
15 417
2570
FTC–Vasas: 6873
16. forduló
9 5551592 DVSC–DVTK: 2615
17. forduló
14 172
2362
FTC–DVSC: 6642
15. forduló
12 108
2018
FTC–Videoton: 5379
18. forduló
12 057
2010
Paks–FTC: 4113
19. forduló
29 246
4874
FTC–Újpest: 17 489
20. forduló *
10 417
2083
Újpest–Videoton: 2564
* Az MTK-Paks találkozót elhalasztották, így az adatok nem véglegesek
20. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés Játékvezető
Nézőszám
Február 13., szombat
15.30 Puskás Akadémia–DVTK 1–0
Vad II István
1627
15.30
Honvéd–Haladás 0–1
Andó-Szabó Sándor
1570
  MTK–Paks – ELHALASZTOTTÁK 
15.30 Békéscsaba–Ferencváros 0–1Karakó Ferenc
2532
15.30 DVSC–Vasas 4–0
Erdős József
2124
18.00Újpest–Videoton 1–0Kassai Viktor
2564
A bajnokság állását itt nézheti meg!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik