NB I: a Honvéd, az MTK és a Kövesd munkába állt – képek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.09. 18:56
null
Cicázás az MTK edzésén (Fotó: Földi Imre)
Az NB I-es csapatok közül hétfőn a Honvéd, az MTK és a Mezőkövesd is elkezdte a felkészülést a tavaszi idényre. Az MTK-nál Tamási Zsolt, Mezőkövesden Tomiszlav Szivics tartott edzést az őszi idény zárása óta kinevezettek közül.

Tamási Zsolt Teodoru Vasziliszt váltotta az MTK élén, de nem minden játékos ismeretlen számára, hiszen az agárdi Sándor Károly Akadémián a klub neveltjeivel együtt dolgozott.

Tomiszlav Szivics Mezőkövesden a Felcsútra szerződő Pintér Attila helyére érkezett. A klub beszámolója szerint az új edző öltözőbeli eligazítása után a műfüves pályán melegítettek és gyakoroltak a labdarúgók, s kis egymás elleni játék is volt a nagy hidegben.

Csütörtökön és pénteken kétfelé válik a csapat, az egyik fele Mezőkövesden edz, a másik pedig Budapesten vesz részt felméréseken. Jövő héten már két edzőmeccset is játszanak. Az első tréningről Dombó, Hegedüs és Mevoungou hiányzott, Heffler Norbert pedig visszatért a kölcsönjátékból.

Tomiszlav Szivics és a csapat munkában Mezőkövesden (Fotó: Veres Viktor)
Tomiszlav Szivics és a csapat munkában Mezőkövesden (Fotó: Veres Viktor)

Kispesten a Ferencvároshoz szerződő Botka Endre is megjelent a Bozsik-stadionban Marco Rossi tréningje előtt, de már csak azért, hogy elbúcsúzzon a társaitól. A gyakorlásra már nem öltözött át, el is hagyta a stadiont.

Davide Lanzafame nyújt a Honvéd első idei edzésén (Fotó: Koncz György)
Davide Lanzafame nyújt a Honvéd első idei edzésén (Fotó: Koncz György)

A BUDAPEST HONVÉD TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete:
január 9.
Edzőtábor:
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 18., ESMTK-pálya (zárt kapus), 13.00: Bp. Honvéd–Dorog
Január 21., SZAC-pálya, 13.00: Bp. Honvéd–Mezőkövesd
Január 25., ESMTK-pálya (zárt kapus), 13.00: Bp. Honvéd–Gyirmót
Január 28., Telki, 11.00: Bp. Honvéd–Békéscsaba
Január 31., SZAC-pálya, 12.00: Bp. Honvéd–Poli Timisoara (Temesvár, romániai)
Február 4., 13.00: Bp. Honvéd–Cibalia Vinkovci (horvát)

A MEZŐKÖVESD TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 9.
Edzőtábor: január 23. – február 4., Mezőkövesd, Zsóry Hotel
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 18.:Mezőkövesd–Jászberény
Január 21., SZAC-pálya, 13.00: Bp. Honvéd–Mezőkövesd
Január 25.:Mezőkövesd–Nyíregyháza
Január 25.:Mezőkövesd–Cegléd
Január 28.:Mezőkövesd–Cigánd
Február 4.:még nincs ellenfél

AZ MTK BUDAPEST TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 6.
Edzőtábor: január 29-től, Törökország
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 21., Ikarus-pálya, 11.00: MTK–Szigetszentmiklós
Január 24., Ikarus-pálya, 11.00: MTK–Budaörs
Január 27.: MTK–FK Senica (Szenice, szlovákiai)
Február 11.: MTK–Vác

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik