NB I: a DVTK nem dönt rekordot, a Fradi még dönthet

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2021.05.03. 17:16
null
A piros-fehérben játszó diósgyőriek múlt héten 0–0-t játszottak az Újpesttel, és így már nem tudnak felállni a padlóról – a DVTK tíz egymást követő NB I-es idény után kiesik (Fotó: Árvai Károly)
A labdarúgó NB I 32. fordulója után a lényegi kérdések nagy része eldőlt, de azért egy nyitott „ügy” még maradt, mint ahogy az is kérdés, megdől-e a Ferencváros 2016-os pontrekordja...

 

♦ A lényegi kérdések összegzését kezdjük azzal, hogy a DVTK Újpest elleni döntetlenjével és a Honvéd budafoki győzelmével eldőlt, a Diósgyőr búcsúzik az NB I-től a 2020–2021-es idény végén. Idén tehátnem sikerül klubrekordot döntenie a DVTK-nak, hiszen korábban egymás után tíz élvonalbeli idény volt a legtöbb, amelyet megszakítás nélkül az élvonalban töltött a klub 1974 ősze és 1984 tavasza között. Most 2011 őszétől volt tagja szünet nélkül az élvonalnak a klub, a jelenlegi a 10. idénye egymás után az NB I-ben, de tíznél most is megszakad a széria. Az már korábban eldőlt, hogy a DVTK mellett a másik kieső a Budafok lesz.

♦ Nyitott kérdés még, hogy az 55 pontos Puskás Akadémia vagy az 53 pontos Fehérvár végez-e a 2., illetve a 3. helyen. A PAFC csak akkor nem lesz ezüstérmes, ha a Mol Fehérvár nyer a hétvégén Diósgyőrben, Hornyák Zsolt csapata pedig kikap Felcsúton a Budafoktól. Viszont a nemzetközi kupaindulás szempontjából nincs jelentősége az érmek színének, hiszen a 2. és a 3. helyezett is a Konferencia Ligában indulhat.

♦ Annak még lehet jelentősége, hogy mely csapat végez a 4. helyen, hiszen ha a Fehérvár hétfőn este megnyeri a Magyar Kupát, akkor a 3. helyezett mellett a 4. is indulhat a Konferencia Ligában. Jelenleg a Paksi FC áll a 4. helyen és a hétvégén az 5. Kisvárdához látogató tolnaiak ennél hátrébb már nem is csúszhatnak a tabellán, hiszen hét ponttal előzik meg a vasárnapi ellenfelüket.

A Paksi FC egyébként papíron akár még 3. is lehetne, de csak akkor ha gólzáporos győzelmet arat, miközben a Fehérvár több góllal kikap Diósgyőrben. Ugyanis Bognár György csapata már csak beérni tudja a Fehérvárt pontszámban és győzelmek számában is, abban az esetben pedig a gólkülönbség döntene, ebben viszont most tízzel jobb a Fehérvár mutatója.

Nyitott kérdés az is, hogy megdől-e a 12 csapatos, 33 fordulós NB I pontrekordja. Ezta Ferencváros 2015–2016-os, Thomas Doll irányította bajnokcsapata tartja 76 ponttal. A már bajnok, jelenleg 75 ponttal álló, legutóbb a Mezőkövesd ellen 2–1-re nyerő FTC tehát saját rekordját dönti meg, ha idegenben legyőzi a Honvédot az utolsó fordulóban. Egy ponttal pedig beállítaná az akkori rekordot. Érdekesség, hogy a jelenlegi együttesnek ugyanúgy +46-os a gólkülönbsége, mint a 2015–2016-os bajnokcsapatnak.

Az már hetek óta biztosnak tűnik, hogy a paksi Hahn János lesz az idény gólkirálya, aki 22 találatnál jár. Az is biztos, hogy a 12 csapatos, 33 fordulós rendszerben ő a legeredményesebb játékos, sőt Nikolics Nemanja (Videoton) 2014–2015-ös, 21 gólos csúcsát is megdöntötte. Viszont André Alves (Videoton) tízéves rekordját valószínűleg már nem sikerül túlszárnyalni, hiszen 2010–2011-ben a brazil csatár 24 találattal lett gólkirály, azóta ezt a góltermést még megközelíteni sem tudták a legeredményesebb játékosok, Hahn jár hozzá a legközelebb.

NB I, 2020–2021, 32. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
ÁPRILIS 29., CSÜTÖRTÖK
DVTK–Újpest FC 0–0
Miskolc,DVTK StadionAndó-Szabó Sándor
zárt kapuk mögött
MTK Budapest–Mol Fehérvár FC 1–3
Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionErdős József
zárt kapuk mögött
ÁPRILIS 30., PÉNTEK
Paksi FC–Puskás Akadémia 4–2
Paks,Paksi FC StadionZierkelbach Péter
zárt kapuk mögött
MÁJUS 1., SZOMBAT
ZTE FC–Kisvárda 0–0Zalaegerszeg,ZTE ArénaBognár Tamás
975
Ferencvárosi TC–Mezőkövesd 2–1Budapest,Groupama ArénaBerke Balázs
3627
MÁJUS 2., VASÁRNAP
Budafoki MTE–Budapest Honvéd 0–1
Budapest,Budafoki MTE SporttelepVad II István
1200
Az NB I góllövőlistája itt!

NB I
33. FORDULÓ

Május 7., péntek
20.00:
Mezőkövesd–MTK Budapest (Tv: M4 Sport)
Május 8., szombat
17.00:
Budapest Honvéd–Ferencváros (Tv: M4 Sport+)
19.30: Újpest FC–Zalaegerszegi TE FC (Tv: M4 Sport)
Május 9., vasárnap
17.30:
Puskás Akadémia–Budafoki MTE (Tv: M4 Sport+)
17.30: Diósgyőri VTK–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)
17.30: Kisvárda–Paksi FC

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC3222 9 167–21+4675
2. Puskás Akadémia3217 41147–42 +555
3. Mol Fehérvár3215 8 964–38+2653
4. Paksi FC3214 81075–59+1650
5. Kisvárda3211101125–35–1043
6. MTK Budapest3211 91243–44 –142
7. Újpest FC3211 61541–63–2239
8. Mezőkövesd3210 91335–45–1039
9. Zalaegerszegi TE3210 71554–53 +137
10. Budapest Honvéd32 9101345–46 –137
11. Diósgyőri VTK32 9 61734–49–1533
12. Budafoki MTE32 7 61934–69–3527
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik