NB I: a Bozsik-stadionban játssza hazai meccseit az MTK

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.06.24. 17:32
Az MTK Budapest a 2014–2015-ös idényben a Bozsik József Stadionban játssza hazai mérkőzéseit, mivel elkezdődik új létesítményének építése.

Az FTC és a Debrecen elkészült stadionja után az MTK arénájának építése következik, illetve elkezdődik további négy létesítmény rekonstrukciójának előkészítése, köztük – a Diósgyőré, a Haladásé és a Videotoné mellett – a Honvédé.

Ezzel kapcsolatban a kispesti klubvezető úgy fogalmazott, hogy jelenleg a tervezési fázisban tartanak, és legkorábban a 2015–2016-os idény elején kezdődhetnek el a munkálatok, mivel addigra elkészül a Honvéd új, majdan nyolc pályát magában foglaló utánpótlásközpontja, amely másfél kilométerre lesz a Bozsik József Stadiontól és 12 hektáron terül el.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik