NB I: A befejezéseknél nem tudtunk koncentrálni - Artner

Vágólapra másolva!
2015.05.22. 22:24
Döntetlent (0–0) ért el a DVSC-Teva a Dunaújváros PASE vendégeként az NB I 29. fordulójának nyitányán. Az újvárosiak szakvezetője, Artner Tamás a kihagyott helyzetek miatt bosszankodott, míg debreceni kollégája, Kondás Elemér a győzelmet leszámítva azt kapta a találkozótól, amit előzetesen várt.
„Az utolsó három mérkőzésünkön nem rúgtunk gólt, ezeken volt körülbelül tizenöt ziccerünk – nyilatkozta Artner Tamás a mérkőzést közvetítő Sport Tv-nek. – A mai találkozón nem volt sok, de azok óriási lehetőségek voltak. Eppelnek volt kapufája, Nikházinak jó lövése, a játékunkban végig benne volt a gól. Ami nagy dolog, hogy kapott gól nélkül lehoztunk a mérkőzést egy ragyogó Debrecennel szemben. Egyedül az hiányzott, hogy a végjátékban feltegyük az i-re a pontot. Csalódott vagyok, hiszen megint sokat tettünk a győzelemért, sok támadást vezettünk, egy nagyszerű ellenféllel szemben végig egyenrangú partnerek voltunk. Akadt nekik is jó periódusuk, máskor mi kerekedtünk föléjük. Nagyon gyors játékosaik vannak, azért lehetett látni, hogy Baloghgal, Kulcsárral és Szécsivel nehezen bírtunk, de megoldottuk. Sajnos, a befejezéseknél nem tudtunk koncentrálni.”

„Nyerni jöttünk Dunaújvárosba is, hiszen mi mindig a győzelemre törekszünk – mondta Kondás Elemér, a debreceniek szakvezetője. – Azt kaptam a mérkőzéstől, amit vártam. Felázott talajú pályán küzdelmes összecsapásra számítottam, amely a hazaiaknak élet-halál kérdése volt. Mi meg arra koncentráltunk, hogy ezt kihasználjuk. A kapu előtti utolsó passzok nem mindig sikerültek, sokszor rossz megoldást választottunk, pedig azokból lőhettünk volna gólt. Nagyon jó mérkőzés volt. Ahhoz, hogy nem született gól, kellett Verpecz István és a dunaújvárosi kapus is.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik