MTK: újabb két fiatal tehetség kapott profi szerződést

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.28. 13:32
A labdarúgó NB I-ben szereplő MTK Budapest profi szerződést kötött Nagy Barnabással és Kapronczai Gergellyel.

A 17 éves Nagy tavasszal már bemutatkozott a felnőttek között az NB II-ben, posztját tekintve balhátvéd. A szintén 17 esztendős Kapronczai támadó.

„Kapronczai már 17 évesen is a mezőny fölé nőtt, róla kijelenthető, hogy gyakorlatilag már a felnőtt futball előszobájában van. Évről évre dinamikusan fejlődik Agárdon, jó alany ehhez: fizikai adottságai jók, hiszen erős, jól fejel, ballábas, komplex játékos, akit sok poszton lehet használni” – jellemezte a támadót Polyák Balázs, az MTK sportigazgatója, majd kitért Nagy Barnabásra is.

„A magyar labdarúgás helyzetét elnézve látható, hogy mekkora érték lehet, ha valaki hiányposzton játszik. Ő ilyen, hiszen minden adottsága megvan ahhoz, hogy bal oldali védőként befusson. Agilis, gyors, jól bánik lábbal és fejjel is a labdával. Csak rajta múlik, mire viszi, mi ehhez minden segítséget megadunk neki.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK BUDAPESTNÉL
Érkezők: Bognár István (Mezőkövesd – szabadon igazolhatóként), Horváth László (Balmazújváros), George Patrick Ikenne-King (nigériai, Bp. Honvéd – szabadon igazolhatóként), Karacs Dániel (Monor), Artem Kicsak (ukrán, Olimpik Doneck – Ukrajna), Pintér Ádám (Greuther Fürth – Németország), Jevhen Szelin (ukrán, Aszterasz Tripolisz – Görögország, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Forgács Péter
(Budafoki MTE, ?), Myke Bouard Ramos (brazil, Haladás), Tóth Milán (Szeged 2011, ?), Vogyicska Bálint (Vasas)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Kapronczai Gergely, Mezei Szabolcs, Nagy Barnabás, Törőcsik Péter
Kiszemeltek:
Távozók: Asztalos Dávid (Ceglédi VSE, kölcsön után végleg), Borbély Bálint (Vasas), Bori Gábor (Monor, szabadon igazolhatóként), Fadgyas Tamás (Nyíregyháza, szabadon igazolhatóként), Hrepka Ádám (Vasas, szabadon igazolhatóként), Hujber Tamás (Cegléd), Jakab Dávid (ETO FC Győr), Szentpéteri Viktor (szabadon igazolható), Khaly Iyane Thiam (szenegáli, Levszki Szófia – Bulgária, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe távozók: Adorján Gergő (Monor), Bese Balázs (Vasas), Demjén Patrik (Budaörs, újabb egy évre), Gréczi Márton Péter (Tiszakécske), Hinora Kristóf (nyíregyházi kölcsön után Vasas), Karacs Dániel (Monor), Kovács Botond (Mosonmagyaróvár, újabb egy évre), Lustyik Levente (Békéscsaba, újabb egy évre), Mezei Szabolcs (Békéscsaba), Nagy Zsombor (Dorogi FC), Palincsár Martin (budaörsi kölcsön után Monor), Sági Milán (Monor, ismét kölcsönbe), Szabó Dominik (Monor), Szatmári István (Békéscsaba, újabb egy évre),Szerencsi Miklós (Monor), Szuhodovszki Soma (Monor), Talabér Attila (Vasas), Varga Szabolcs (Vác FC, újabb egy évre)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik