MTK: Torghellének még várnia kell a visszatérésre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.21. 10:51
A labdarúgó NB I-ben szereplő MTK-nál a bajnokság kezdete előtt abban reménykedtek, hogy a május végén csípőműtéten áteső Torghelle Sándor a harmadik fordulóban már pályára léphet, ám erre vélhetően szeptember közepéig várni kell.

A negyvenkétszeres válogatott labdarúgó ugyanis egyelőre még nem tud a kerettel edzeni, kapkodnia pedig felesleges lenne.

„Legszívesebben már holnap belevetném magam a munkába, ám türelmesnek kell lennem – mondta Torghelle Sándor a Nemzeti Sportnak. – A Videoton játékosaként egyszer már átestem csípőműtéten, akkor is májusban került sor az operációra, és szeptember közepén térhettem vissza. Ha akkor már augusztusban pályára léphettem volna, most nyilván idegeskednék, de nem így történt. Bíztunk benne, hogy ezúttal gyorsabban felépülök, sajnos nem sikerült. A hatodik forduló után a válogatott Európa-bajnoki selejtezői miatt szünetel a bajnokság, reményeim szerint akkor már a csapattal tudok majd készülni. Természetesen idő kell, mire erőnlétben és formában is utolérem a többieket, hiszen nem két-három edzést hagytam ki."

A csatár az erősítő gyakorlatok mellett egyenes irányú futásokat végezhet, úszhat is, az orvosi tanácsok alapján tulajdonképpen mindent csinálhat, ami nem jár fájdalommal.

„Sajnos a fordulásoknál, a kitámasztásoknál még érzem a zavaró, kellemetlen érzést a lábamban. A csapat szereplése persze némileg kárpótol a meccshiányért, de akkor lenne teljes az örömöm, ha a győzelmekhez én is hozzátehetném a magam részét."

A szeptemberi visszatéréssel a támadó ráadásul éppen az egykori klubjai elleni meccsekről marad le, hiszen az MTK az előző körben a Honvéddal mérkőzött, míg a hétvégén Székesfehérvárra látogat.

„Semmi sincs veszve, tavasszal is megrendezik ezeket a párosításokat. Az biztos, hogy nem lesz könnyű dolgunk a Videoton ellen, hiszen ellenfelünk mind a négy mérkőzését megnyerte, de ez még nem ok a félelemre. A védekezésünk eddig jól működött, és ha a hétvégén is szervezetten futballozunk, lehet keresnivalónk."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik