MTK: Tamási megerősítette, az akadémiáról is távozik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.28. 08:49
A Nemzeti Sport Online korábban már jelezte, hogy váltás következhet az MTK labdarúgócsapatánál az utánpótlásképzés vezetésében, a Sándor Károly Akadémia élén, és ezt most Tamási Zsolt, az akadémia eddigi igazgatója is megerősítette.

„Közös megegyezéssel szerződést bontunk, elválnak az útjaink. Nagyon szép tizenkét évet töltöttem Agárdon, köszönök mindent, korrekt vezetőket ismertem meg, tehetséges játékosokkal és nagyszerű stábbal dolgozhattam együtt. Egyelőre nem tudom, mi lesz velem, természetesen szeretnék a jövőben is a magyar futballban dolgozni” – erősítette meg a Nemzeti Sport Online korábbi értesüléseit Tamási Zsolt a csakfoci.hu-nak adott interjúban.„Közös megegyezéssel szerződést bontunk, elválnak az útjaink. Nagyon szép tizenkét évet töltöttem Agárdon, köszönök mindent, korrekt vezetőket ismertem meg, tehetséges játékosokkal és nagyszerű stábbal dolgozhattam együtt. Egyelőre nem tudom, mi lesz velem, természetesen szeretnék a jövőben is a magyar futballban dolgozni” – erősítette meg a Nemzeti Sport Online korábbi értesüléseit Tamási Zsolt a csakfoci.hu-nak adott interjúban.

A szakember így teljesen elválik a klubtól, azok után, hogy tavasszal még az első csapatot is ő irányította, de miután a gárda a vezetésével kiesett az NB I-től, leváltották a vezetőedzői pozícióból, utódja Feczkó Tamás lett.

Mint azt korábban szintén jeleztük, távozhat az MTK-tól Domonyai László, az eddigi klubigazgató is. A sportvezetőt egyelőre nem sikerült elérnünk, hogy kommentálhassa a jövőjéről szóló híreket.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik