MTK: „Pontért, pontokért megyünk Szombathelyre”

Vágólapra másolva!
2015.07.30. 13:10
László Csaba, a labdarúgó NB I-ben szereplő MTK vezetőedzője a klub hivatalos honlapjának adott videointerjújában elmondta, a Haladás elleni szombathelyi mérkőzésen a lényeg, hogy megőrizze az együttes a kapuját a góltól, és természetesen az a cél, hogy pontot vagy pontokat szerezzen.

„Ugyanúgy készülünk a Haladás ellen, mint minden mérkőzésre. A lényeg, hogy ne kapjunk gólt, a célunk pedig, hogy pontot vagy pontokat szerezzünk idegenben. Mindent megteszünk ezért, és biztos vagyok benne, ha odafigyelünk, eredményesek lehetünk” – mondta László Csaba az mtkbudapest.hu-nak.

A vezetőedző azt is hozzátette, hogy Vass Ádám már edz, de hétvégi játéka még kérdéses, Baki Ákosra viszont még legalább egyhetes kihagyás vár.

NB I
3. FORDULÓ

Haladás–MTK 18.00

A vezetőedző azt is hozzátette, hogy Vass Ádám már edz, de hétvégi játéka még kérdéses, Baki Ákosra viszont még legalább egyhetes kihagyás vár.

NB I
3. FORDULÓ

Haladás–MTK 18.00

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik