MTK: Nem mindenki tudott élni a lehetőséggel - Garami

Vágólapra másolva!
2012.09.06. 10:34
A labdarúgó Ligakupa első fordulójában a tartalékosan felálló MTK hazai pályán 1–0-s vereséget szenvedett a Ferencvárostól. A találkozó után Garami József, a kék-fehérek szakmai igazgatója elmondta, ellenfelük megérdemelten nyerte meg a mérkőzést.

 

„A találkozón a Ferencváros futballozott jobban, megérdemelten nyerte meg az összecsapást – kezdte Garami. – Ezúttal több olyan játékos is pályára lépett, aki kevesebb játéklehetőséget kap, őszintén szólva nem mindenki tudott élni a mostani lehetőséggel, néhányuktól többre számítottam.”

A szakember szót ejtett Djordje Djuricsról is, a szerb védő először viselhette tétmérkőzésen az MTK szerelését.

„Djordje Djurics számára sajnos azért is emlékezetes marad a mérkőzés, mert egy könyöklésnél négy fogát kiverték. Az első félidőben megilletődötten játszott, kicsit idegenül érezte magát a csapatban. A második félidőre feljavult a játéka, látszott, hogy már ezen idő alatt is sokat lépett előre. Igyekszünk minél több játéklehetőséget biztosítani számára a második csapat meccsein és a Ligakupa-találkozókon, hogy minél hamarabb ráérezzen a futballunkra. Ugyanez vonatkozik többekre is, a cél a bizonyítási lehetőség megadása és a formába hozás lesz a Szolnok elleni találkozón is” – zárta gondolatait Garami.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik