MTK: német másodosztályú játékost nézett ki László

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.26. 11:00
Az MTK nemzetközi játékosmegfigyelő rendszerének igazgatója, László Csaba már szeretne leülni egy kispadra, de biztos, hogy kitölti nyáron lejáró szerződését. A szakember szerint a kék-fehéreknek nincs szükségük téli erősítésre.

„Jól érzem magam, az MTK-nál szerződésem van, amit nyárig ki is fogok tölteni. De nagyon szeretnék leülni egy kispadra is, mert ez az én világom" – mondta László Csaba a Digi Sport Reggeli Start című műsorában.Digi Sport Reggeli Start című műsorában.

László egyetértett Paunoch Péter menedzserrel, aki korábban úgy nyilatkozott, hogy a scouting-, azaz a megfigyelőrendszer Magyarországon gyerekcipőben jár, hozzátéve, hogy „néha még abban sem."

„Második helyen állunk, ami nem indokolja, hogy holnap, holnapután igazoljunk. Más volt a helyzet tavaly, akkor érkezett is Torghelle, majd nemcsak bennmaradtunk, hanem középcsapattá váltunk. A mostani ősz pedig bizonyíték arra, hogy ez az út helyes volt."

A vezetőség célja a mostani átigazolási időszakban, hogy együtt tartsa a játékosokat. Nyáron viszont minden bizonnyal lesznek, akik elhagyják majd a csapatot, őket pótolni kell, ebben segíthet a megfigyelőrendszer is. Egy kiszemeltje már van is a korábban a Heartsot és a litván válogatottat is irányító Lászlónak.

„Van egy fiatal játékos, akit nagyon érdekesnek tartok, aki már megjárta a német másodosztályt is, és hazájában válogatott."

A szakember – aki konkrét nevet nem mondott – szerint nagy baj, hogy szinte minden magyar játékos vágya hogy eligazoljon külföldre, pedig azon kellene gondolkoznia, hogy hogyan tud NB I-es vagy NB II-es futballista lenni. Szerinte sokan vallottak kudarcot külföldön, olyanok, akik itthon sikeresebbek lettek volna.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik