MTK: két hónappal lábtörése után újra fut edzésen a védő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.11. 08:36
A vártnál is jobb ütemben javul a februárban a Vasas elleni edzőmérkőzésen lábközépcsonttörést szenvedő Deutsch Bencének, a labdarúgó NB I-ben szereplő MTK védőjének állapota, már futóedzéseket végezhet.

„Szerencsére nem kell rácáfolnom a pletykákra, remekül halad a rehabilitációm – mondta Deutsch Bence az mtkbudapest.hu-nak. – Elkezdtem futni, lassan újra barátságba kerülök a labdával is, és reményeim szerint két-három héten belül bekapcsolódhatok a közös munkába, immáron teljes intenzitással.” Deutsch Bence az mtkbudapest.hu-nak. – Elkezdtem futni, lassan újra barátságba kerülök a labdával is, és reményeim szerint két-három héten belül bekapcsolódhatok a közös munkába, immáron teljes intenzitással.”

„Szerencsére tényleg minden a tervek szerint alakult, vagy még annál is jobban. Kiválóan sikerült a műtét, és a rehabilitáció is zökkenőmentesen zajlik Sipos Péter segítségével. Valószínűleg alkati kérdés is, hogy gyorsan felépülök, és az eltökéltség sem hiányzott belőlem.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik