MTK: Deutsch Tamás marad a klub elnöke

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.02. 10:13
Az MTK Budapest hivatalos oldalán jelentette be, hogy a 2017. évi küldöttgyűlés keretein belül öt évre újraválasztották Deutsch Tamás klubelnököt.

A küldöttgyűlés megszavazta a 2017. évi egyesületi költségvetésről szóló előterjesztést, majd módosította az MTK Budapest Alapszabályát. Egyrészt elfogadta a szükséges technikai módosításokra vonatkozó javaslatot, másrészt igent mondott az egyesület elnökségének 13 főről 7 főre történő csökkentésére.

Ezt követően tisztújításra került sor, melynek keretében a küldöttek megválasztották az egyesület elnökét és az alelnököt, az elnökség tagjait, valamint a Felügyelő Bizottsági tagokat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik