MTK: A realitás csak a középmezőny - Kanta

Vágólapra másolva!
2012.09.02. 09:11
Az élvonalbeli MTK labdarúgócsapatának Budapest Honvéd ellen duplázó irányító középpályása, Kanta József szerint nem szabad megelégedniük magukkal, sorsolásuk ugyanis kedvező volt, és a neheze még csak most következik.

„Nem szabad azt hinnünk, hogy minden szép és jó, nem szabad megelégednünk magunkkal, a földön kell maradnunk. A sorsolásunk kedvező volt, még nem játszottunk a Diósgyőrrel, a Videotonnal, a Ferencvárossal, a Győrrel vagy éppen a Debrecennel. Szeretnénk minél előkelőbb helyre kerülni a tabellán, de a realitás az, hogy a középmezőnyben végezhetünk. Persze ha lesz még néhány Kanta József-dupla, bármi megtörténhet" – nyilatkozta a 28 éves középpályás a Nemzeti Sportnak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik