Emlékezés: megalapították a Lázár Bence-díjat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.12.29. 18:08
null
Díjat alapítanak Lázár Bence emlékére (Fotó: Sport Tv)<br />
A Sport Tv kezdeményezésére, a Magyar Sportújságírók Szövetsége támogatásával szakmai díjjal bővült a paletta. A két szervezet ugyanis létrehozta a Lázár Bence-díjat, amit minden évben a magyar sportmédiában dolgozó legjobb szakértő kap meg – sportágtól függetlenül, írja a sportujsagirok.hu.

 

A 150 ezer forintos pénzjutalommal és emlékplakettel járó elismerést a többi szakmai díjjal együtt a sportújságíró-kongresszuson adják át.

A díj odaítéléséről újságírókból, szakértőkből, valamint a Lázár család képviselőjéből álló szakmai grémium dönt, amelynek élén a Sport TV mindenkori főszerkesztője, valamint a MSÚSZ mindenkori elnöke áll, a premier esetében Máté Pál, illetve Szöllősi György, a Nemzeti Sport-csoport főszerkesztője.

A díj névadója, Lázár Bence ígéretesen induló futballkarrierjét sorozatos sérülései miatt volt kénytelen abbahagyni. Ezt követően a Sport TV-nél dolgozott futballszakértőként, kiteljesedését gyógyíthatatlan betegség akadályozta meg. A tavaly 27. életévében elhunyt Bence emlékét ezen díjjal szeretné ápolni a Sport TV és az MSÚSZ.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik