A legtöbb távoli gólt a Fradi lövi - ezúttal is azokkal nyert

Vágólapra másolva!
2013.03.11. 09:44
null
Zöld-fehér eufória: a lefújás előtti pillanatokban született góllal nyert az FTC az Újpest ellen (Fotó: Havran Zoltán)
A labdarúgó NB I 19. fordulójának rangadóján az Albert-stadionban a házigazda Ferencváros 2–1-re nyert az Újpest ellen. A zöld-fehérek szerezték eddig a legtöbb tizenhatoson kívüli gólt ebben a szezonban, az Újpest viszont a legtöbbet kapta ilyen találatokból. A ferencvárosiak vezetőedzője, Ricardo Moniz szerint győzelmük megérdemelt, az újpestiek szakvezetője, Marc Leliévre szerint ugyanakkor a döntetlen igazságosabb lett volna.

A Ferencváros tegnap két tizenhatoson kívülről eleresztett bombával győzte le 2–1-re az Újpestet.

A Nemzeti Sport Online őszi gólelemzéséből kiderül, hogy az ősszel a ferencvárosiak voltak a legeredményesebbek a büntetőterületen kívülről hét góllal, míg az Újpest kapta a legtöbb tizenhatoson kívüli gólt – a Pápával és a Siófokkal holtversenyben –, ötöt.

Ehhez a lila-fehérek a tegnapi kettővel és a Paks ellen kapott Lázok János szabadrúgással már „hármat tettek hozzá” a tavasszal, míg a Fradi ebben a naptári évben két tizenhatoson kívüli találatnál jár a tegnapiaknak köszönhetően, ugyanakkor a 18. fordulóban Julian Jennernek is volt egy bombagólja a Lombard ellen, de a holland csatár akkor éppen átlépte a tizenhatos vonalát.

A Ferencváros a gólok össztávolsága tekintetében is az élmezőnybe tartozik, 17 fordulót követően 11.8 méteres átlaggal a második helyen állt az MTK mögött (13 méter).

Érdekes módon a Ferencváros vezetőedzője pont a győztes gólt szerző Vladan Csukics irányába fogalmazott meg némi kritikát. (Az edzők, játékosok mérkőzés utáni véleményét már tegnapi cikkünkben olvashatta.)

„A helyzetek alapján szerintem megérdemelten nyertünk – mondta Ricardo Moniz, aki önkritikusan elismerte azt is, néha azért döcögött a játékuk. – Sajnos a középpályán nem úgy játszottunk, ahogy elterveztük. Stanley Aborah és Vladan Csukics nem tudott kellő nyomást gyakorolni az újpesti belső játékosokra, innen adódott a probléma."

„Mivel ez a meccs az Albert-stadion búcsúztatása is volt, mindkét csapat szem előtt tartotta, hogy a közönséget is ki kell szolgálnia. Ez nagyon lényeges szempont volt. Ilyet még nem tapasztaltam pályafutásom alatt, mint a mai mérkőzésen. A játékosok pedig mindazt nem fogják elfelejteni, amit a közönségtől kaptak. Attól eltekintve, hogy az utolsó pillanatban szereztük a győztes gólt, mindenki elégedetten mehet haza.”

„Harcos, kemény, férfias játék zajlott a pályán, ugyanakkor az is látszott, hogy mindkét fél próbálta kiszolgálni a közönséget. A Ferencváros és mi is játszani próbáltuk a futballt, ha kellett, védekeztünk, ha kellett, támadtunk, és nem csak vagdalkozás folyt a pályán. Pechünkre tényleg a lehető legrosszabbkor kaptuk a gólt – nyilatkozta Marc Leliévre, akiben azért a végeredményt illetően maradt kétely. – A Ferencváros két nagyszerűen eltalált lövéssel múlt felül bennünket, Somália és Vladan Csukics is nagyszerűen eltalálta a labdát, mi viszont tanítani való akcióból egyenlítettünk. Igazságosabb lett volna a döntetlen."

„Egy egynél úgy éreztem, hogy ha ez az eredmény marad a végén, akkor a jelenlegi helyzetünket nézve boldogok lehetünk. Ismét bebizonyosodott, hogy egy mérkőzésen nem kilencven percig, hanem kilencvenkét percig és ötven másodpercig kell hajtani, addig, amíg a játékvezető le nem fújja.”

ÍGY ÉRTÉKELT A FERENCVÁROS ÉS AZ ÚJPEST VEZETŐEDZŐJE A SAJTÓTÁJÉKOZTATÓN

LABDARÚGÓ NB I – EMLÉKEZTETŐ
19. FORDULÓ

FERENCVÁROS–ÚJPEST FC 2–1
(Somália 41., Csukics 93., ill. Kabát 51.)

NB I, 19. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK, TV-S KÖZVETÍTÉSEK
IdőpontMérkőzésJátékvezető
Március 8., péntek MVM Paks–Bp. Honvéd 0–3 Iványi Zoltán
Kaposvár–KTE-Phoenix Mecano 2–3 Kassai Viktor
Március 9., szombat Diósgyőr–Haladás 1–1
Andó-Szabó Sándor
Eger–Videoton 0–4 Szilasi Szabolcs
MTK–Lombard Pápa 2–0
Berger József
Győri ETO–Siófok 2–1 Radványi Ádám
Március 10., vasárnap Ferencváros–Újpest 2–1

Solymosi Péter

DVSC-Teva–Pécsi MFC 4–1
Németh Ádám
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik