nemzetisport.hu 2013.05.27 07:52 Frissítve: 2014.11.27 01:06

MLSZ: Lanzafame nem játszhat, ha vádat emeltek ellene

A Magyar Labdarúgó-szövetség várja a hivatalos értesítést Davide Lanzafame ügyével kapcsolatban. Mint ahogy megírtuk, a repubblica.it szerint 24 játékos ellen emeltek vádat Olaszországban futballmérkőzések eredményének befolyásolása miatt – s köztük van a Bp. Honvéd olasz légiósa is.

„Egyelőre csak sajtóhírről van szó – mondta Dinnyés Márton, az MLSZ sajtóirodájának munkatársa a Nemzeti Sportnak. – Várjuk a hivatalos értesítést az ügy jelenlegi állásáról. Annál is inkább, mert szövetségünk már az átigazoláskor kapcsolatba lépett az olasz szövetséggel, illetve a hatóságokkal, és tájékoztatást kért a Davide Lanzafamével kapcsolatos hírekre vonatkozóan. Ha a sajtóértesülések megfelelnek a valóságnak, akkor a légiós nem vehet részt az MLSZ versenyrendszerében."

Az már más kérdés, hogy mit jelenthet az, ha hivatalosan is kiderül a vádemelés ténye. Davide Lanzafame korábban úgy nyilatkozott, hogy nem áll eljárás alatt, ezért engedték őt szerepelni. Ha viszont vád alá helyezték, az más megvilágításba helyezheti az ügyét, és még egy óvási lavinát is elindíthat: kérdés, hogy a Honvéd riválisai jogosulatlan játék miatt a szövetséghez is fordulhatnak?

2020.08.30 15:32:12

Labdarúgó NB I CSERHÁTI ANDRÁS (összefoglaló), ORBÁN ISTVÁN (percről percre)

Erős támadójátékkal, pörgős első félidővel verte meg a Honvédot a Kisvárda.

2020.08.30 15:32:12

Labdarúgó NB I ZOMBORI ANDRÁS (összefoglaló), KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN (percről percre)

A felcsúti együttes tinédzserek egész sorával nőtt az Újpest fölébe.

2020.08.30 15:32:12

Labdarúgó NB I BORBOLA BENCE (összefoglaló), VÉGH JÁNOS (percről percre)

Az első fehérvári gólra még válaszolni tudtak a fővárosiak, de végül simán nyert az előző szezon ezüstérmese.

2020.08.30 15:32:12

Labdarúgó NB I SOMOGYI ZSOLT (összefoglaló), RUSZNÁK GYÖRGY (percről percre)

Botka kiállítása után a hazaiaktól Babati Benjámin tizenegyest hibázott, majd gólt lőtt, de ez is kevés volt.