MK: „Tűzoltóként tudtam játszani az MTK ellen, de holnap már megyek szolgálatba”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.22. 07:35
A labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjében az MTK 4–0-ra megverte a megyei első osztályú Sényőt, így nyugodtan utazhat a jövő heti visszavágóra. A találkozó után beszélgettünk a sényőiek egyik játékosával, Fodor Andrással, aki elmesélte, tűzoltóként hogyan tudott részt venni a mérkőzésen. Nagyon csalódott volt az eredmény miatt, nem úgy a 200 vendégszurkoló egyike, aki szerint már az is hatalmas dolog, amit eddig elértek, és így is sikerült felbolygatni az 1500 fős település életét.

MAGYAR KUPA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
MTK BUDAPEST–SÉNYŐ 4–0 (3–0)
Budapest,
Új Hidegkuti Nándor Stadion, 881 néző. Vezette: Nagy Róbert (Márkus Tamás, Szert Balázs)
MTK: Bese Balázs – Katona M., Baki, Gengeliczki, Deutsch B. – Vass P., Kanta J. (Korozmán, 68.), Borbély, Farkas B. (Jakab, 76.) – Hrepka (Schäfer, a szünetben), Lencse. Vezetőedző: Feczkó Tamás
SÉNYŐ: Gagyi – Lukács B., Klepács, Bodó, Phrakonkham (Fiumei, 89.) – Burics, Fabu – Fodor A., Lakatos L., Haburcsák (Barcsay, a szünetben) – Kapacina K. (Marics, a szünetben). Vezetőedző: Sándor Tamás
Gólszerző: Hrepka (1–0) a 11., Kanta J. (11-esből, 2–0) a 34., Baki (3–0) a 39., Borbély (4–0) a 81. percben
MESTERMÉRLEG
Feczkó Tamás:
– Az NB II-ben rendszerint biztonsági játékra rendezkednek be az ellenfeleink, úgyhogy most kalapot emelek a sényőiek előtt, akik bátran futballoztak ellenünk, így élvezhető meccset játszottunk.
Sándor Tamás: – Felkészültünk sok mindenre a jóval erősebb ellenféllel szemben, de arra nem, hogy mi adjuk a gólpasszokat nekik, és olykor lyukas védelemmel fogadjuk a támadásaikat. A visszavágót természetesen tisztességgel lejátsszuk, és megpróbáljuk megnehezíteni az MTK továbbjutását.MAGYAR KUPA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
MTK BUDAPEST–SÉNYŐ 4–0 (3–0)
Budapest,
Új Hidegkuti Nándor Stadion, 881 néző. Vezette: Nagy Róbert (Márkus Tamás, Szert Balázs)
MTK: Bese Balázs – Katona M., Baki, Gengeliczki, Deutsch B. – Vass P., Kanta J. (Korozmán, 68.), Borbély, Farkas B. (Jakab, 76.) – Hrepka (Schäfer, a szünetben), Lencse. Vezetőedző: Feczkó Tamás
SÉNYŐ: Gagyi – Lukács B., Klepács, Bodó, Phrakonkham (Fiumei, 89.) – Burics, Fabu – Fodor A., Lakatos L., Haburcsák (Barcsay, a szünetben) – Kapacina K. (Marics, a szünetben). Vezetőedző: Sándor Tamás
Gólszerző: Hrepka (1–0) a 11., Kanta J. (11-esből, 2–0) a 34., Baki (3–0) a 39., Borbély (4–0) a 81. percben
MESTERMÉRLEG
Feczkó Tamás:
– Az NB II-ben rendszerint biztonsági játékra rendezkednek be az ellenfeleink, úgyhogy most kalapot emelek a sényőiek előtt, akik bátran futballoztak ellenünk, így élvezhető meccset játszottunk.
Sándor Tamás: – Felkészültünk sok mindenre a jóval erősebb ellenféllel szemben, de arra nem, hogy mi adjuk a gólpasszokat nekik, és olykor lyukas védelemmel fogadjuk a támadásaikat. A visszavágót természetesen tisztességgel lejátsszuk, és megpróbáljuk megnehezíteni az MTK továbbjutását.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik